Kajak-kenu: Úgy éreztem, hogy ennyi volt bennem – Dombi R.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 11:41
null
Dombi Rudolfban maradt hiányérzet (Fotó: Szabó Miklós)
Az olimpiai és Európa-bajnok kajakos, Dombi Rudolf a közelmúltbeli visszavonulásáról azt mondta, úgy érezte, ennyi volt benne, s már elkezdte érdekelni a civil élet.

 

 

A 31 éves sportoló december 31-ével fejezte be az élsportot, s január elejétől már a Magyar Diáksportszövetség területi menedzsereként dolgozik.

„Egész fiatalon összejött az olimpiai bajnoki cím, s ezt ugyan lehetett volna fokozni később még eggyel, de az már nem sikerült” – mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn Dombi Rudolf.

Úgy fogalmazott: van benne hiányérzet, ugyanis világbajnoki címet nem sikerült szereznie, így összességében egy-egy olimpiai és Eb-arany, valamint egy-egy vb- és Eb-ezüst, továbbá egy vb- és három Eb-bronz a mérlege világversenyeken.

A háromszoros magyar bajnok kajakos 2012-ben érte el pályafutása legnagyobb sikerét, amikor edzőjük, Szilárdi Katalin irányításával Kökény Rolanddal megnyerte a londoni olimpia K–2 1000 méteres versenyét. Az útjaik 2014-ben váltak szét korábbi párostársával, akiről azt mondta, mindig is jóban voltak, s csak „egy kis kommunikációs hiba” okozta azt, hogy nem együtt folytatták.

Legfrissebb hírek

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22
Ezek is érdekelhetik