Rio: az 53 éves Birgit Fischer újra rajthoz állna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 13:45
Az 53 éves Birgit Fischer nem zárja ki, hogy rajthoz áll a jövő évi riói olimpián.

A nyolcszoros olimpiai bajnok kajakos a német sportsegélynek adott interjúban elmondta, hogy egyre jobban gondolkozik a visszatérésen.
nyolcszoros olimpiai bajnok kajakos a német sportsegélynek adott interjúban elmondta, hogy egyre jobban gondolkozik a visszatérésen.

„2012-ben az új olimpiai távon, 200 méteren akartam indulni, mert mindig a sprint volt az én terepem. Most is, amikor gyors versenyzőkkel gyakorlok, s jól megy a hajó, érzem, hogy van még bennem tartalék.” – nyilatkozott a 27-szeres világbajnok, akit három éve az orvosok szívritmuszavar miatt nem engedtek szerepelni a német olimpiai válogatón.

Fotó: Action Images
Fotó: Action Images

Birgit Fischer 2004-ben egyszer már visszatért, s 42 évesen a négyessel aranyérmet nyert az athéni játékokon – a magyar hajó előtt. Ezzel ő lett a legidősebb olimpiai bajnok kajak-kenuban, s a legfiatalabb is ő, első győzelmét 18 évesen, még az NDK színeiben aratta Moszkvában, 1980-ban.

Fischer, aki a 2005-ös világbajnokságon versenyzett utoljára nagy világversenyen, kijelentette, most is jó formában érzi magát.

„Időről időre csinálok egy teljesítménytesztet, amikor a tanítványaimmal edzek” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25
Ezek is érdekelhetik