Maratoni kajak-kenu Eb: két arany és egy ezüst a zárónapon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 20:51
Két arany- és egy ezüstérmet szerzett a magyar válogatott a felnőtt mezőnyben a szlovéniai Bohinjban rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Az mkksz.hu beszámolója szerint a Csay Renáta, Bara Alexandra összetételű női kajakkettes célfotóval szerezte meg az Eb-címet, míg Csernák Edina és Lucz Noémi negyedikként futott be.

A kenupárosok versenyében Kövér Márton és Dóczé Ádám magabiztosan diadalmaskodott. A másik magyar egység, a Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs páros szépen versenyezve futott be a negyedik helyen.

Hatalmas bravúrt hajtott végre a felnőtt férfi K-2-esek versenyében a Boros Adrián, Solti László duó is, ők ezüstérmet szereztek a rendkívül erős mezőnyben.

„Összességében nagyon sikeres verseny volt – értékelt Weisz Róbert maratoni vezetőedző. – Hat versenyszámban hat érmet szereztek a felnőttek itt Bohinjban, ebből négy aranyérem. A standard egységeink nagyon jó formában vannak, jó úton haladunk afelé, hogy a szeptemberi győri világbajnokságon is egy erős magyar csapat állhasson ki.”

Az ifjúsági kenupárosoknál ezüstérmet szerzett a Csiga János, Sávai Csaba duó, a másik magyar páros, Nagy Mihály Levente és Kosznovszki Gergely pedig az ötödik helyen végzett. Csay Renáta, Bara Alexandra összetételű női kajakkettes célfotóval szerezte meg az Eb-címet, míg Csernák Edina és Lucz Noémi negyedikként futott be.

A kenupárosok versenyében Kövér Márton és Dóczé Ádám magabiztosan diadalmaskodott. A másik magyar egység, a Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs páros szépen versenyezve futott be a negyedik helyen.

Hatalmas bravúrt hajtott végre a felnőtt férfi K-2-esek versenyében a Boros Adrián, Solti László duó is, ők ezüstérmet szereztek a rendkívül erős mezőnyben.

„Összességében nagyon sikeres verseny volt – értékelt Weisz Róbert maratoni vezetőedző. – Hat versenyszámban hat érmet szereztek a felnőttek itt Bohinjban, ebből négy aranyérem. A standard egységeink nagyon jó formában vannak, jó úton haladunk afelé, hogy a szeptemberi győri világbajnokságon is egy erős magyar csapat állhasson ki.”

Az ifjúsági kenupárosoknál ezüstérmet szerzett a Csiga János, Sávai Csaba duó, a másik magyar páros, Nagy Mihály Levente és Kosznovszki Gergely pedig az ötödik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Maratoni kajak-kenu Eb: Kiszli Vanda tizedik aranyérmét nyerte

Kajak-kenu
2025.06.06. 08:50
Ezek is érdekelhetik