Kajak-kenu: már lehet jegyet venni a győri maratoni vb-re

Vágólapra másolva!
2015.07.28. 16:20
Megkezdődött a jegyértékesítés a szeptember 11. és 13. között Győrben sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságra.

Kadler Gusztáv, a szervezőbizottság vezetője azt mondta, minden a tervek szerint halad az előkészületek során.Kadler Gusztáv, a szervezőbizottság vezetője azt mondta, minden a tervek szerint halad az előkészületek során.

„Éppen a tereprendezés zajlik, készülnek a vízre szálló helyek, megújul a csónakház, a céltorony, jönnek a kamionok, dolgoznak a markolók, első látszatra elég kaotikusnak tűnik a kép. De ennek így is kell lennie. Időben vagyunk. Mire érkeznek a csapatok, minden a helyére kerül” – idézte a sportvezetőt a magyar szövetség keddi hírlevele.

A szervezőbizottság vezetője hozzátette: nagyszabású, látványos, modern megnyitót terveznek, amelyet Kiss János, a Győri Balett igazgatója rendez.

Kadler Gusztáv arról is beszélt, hogy a vb arca, a kajakos Csay Renáta népes szurkolótáborral rendelkezik Győrben, a város díszpolgáraként sokan ismerik őt, és mivel a kajak-kenu nagyon beágyazott, szeretett sportág a városban, így biztos benne, hogy rengeteg szurkoló lesz a világbajnokságon.

Weisz Róbert szakágvezető az augusztus 14-i második válogató után jelöli ki a magyar csapatot.

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Maratoni kajak-kenu Eb: Kiszli Vanda tizedik aranyérmét nyerte

Kajak-kenu
2025.06.06. 08:50
Ezek is érdekelhetik