Kajak-kenu: nyomoz a rendőrség a kokainos ügyben

Vágólapra másolva!
2015.05.13. 09:39
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte a Blikk-kel, hogy az ötszörös világbajnok kajakos, Csipes Tamara és a vb-ezüstérmes Dombvári Bence ügyében a bűnügyi osztálya eljárást folytat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága hétfőn tíz hónapos eltiltást rótt ki a drogvizsgálat során kábítószerrel megbukó Csipesre és Dombvárira, ám a kajakosoknak most nem a szövetség, hanem a hivatalos szervek előtt kell felelniük. A vizsgálat egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik, jelenleg szakértőket vontak be, az ő munkájuk hatvan napig is eltarthat, gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor.

A Büntetőtörvénykönyv szigorúan kezeli a drogfogyasztást, ám az egyszer megtévedőknek nem kell börtöntől tartaniuk.

„Úgy szól az új jogszabály, nem büntethető, aki csekély mennyiségű kábítószert fogyaszt, ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, és az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos gyógykezelésben, ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt” – mondta a napilapnak Janicsák Tímea ügyvéd, a téma jogi szakértője.
Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Csipes Tamara szerződést hosszabbított a BHSE-vel

Kajak-kenu
2025.01.29. 19:03
Ezek is érdekelhetik