Kajak-kenu: Csipes és Dombvári enyhítésért fellebbezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.15. 15:35
Csipes Tamara és Dombvári Bence is fellebbezést nyújtott be pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ), amelynek fegyelmi bizottság hétfőn, első fokon tíz hónapra eltiltotta őket az MKKSZ versenyein való részvételtől, mert pozitív eredmény hozott a drogtesztjük, a szervezetükben kokain nyomaira bukkantak. Mindkét kajakos a büntetés enyhítését szeretné elérni.

Az MKKSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fellebbviteli bizottság nagy valószínűséggel jövő pénteken ül össze, s hozza meg a – sportfegyelmi eljárás szempontjából – végleges határozatot.

A Honvéd két versenyzőjének eltiltása a szövetség versenyein való részvételre vonatkozik, azaz mindketten tréningezhetnek és edzőtáborozhatnak, de nem indulhatnak az idei válogatókon, így nem
lesz esélyük bekerülni az augusztusi, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba sem. Mivel azonban a riói kvóták a nemzeteknek szólnak, jövő tavaszi visszatérés esetén mindkét kajakos kiharcolhatja az olimpiai indulást.

Az MKKSZ elnöksége kedden határozatban rögzítette, hogy „a két korábbi válogatott versenyzőnek az őket foglalkoztató szakosztállyal együttműködve biztosítani kell a lehetőséget, hogy sporttevékenységüket a versenyektől való eltiltás alatt is folytathassák”.

A pozitív drogteszt – felkészülési időszakban – nem minősül doppingvétségnek, ezzel együtt a két sportolót kizárták a válogatottból és megvonták tőlük a juttatásokat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is úgy döntött, hogy felfüggeszti a kajakosok mindennemű anyagi támogatását.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte a Blikk-kel, hogy a két kajakos ügyében bűnügyi osztálya eljárást folytat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

A 25 éves, ötszörös világbajnok Csipes Tamara 2011-ben az év sportolónője volt, a 22 esztendős Dombvári Bence pedig nyert már ezüst- és bronzérmet is vb-n.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Most nem pénzt, hanem újra időt kért a CAS Kenderesiéktől – március 27-re halasztották a döntéshozatalt

Úszás
2025.02.25. 14:54

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00
Ezek is érdekelhetik