Kajak-kenu: Baráth szerint nincs semmilyen fegyelmi ügy

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.02. 12:04
Ahogy korábban megírtuk, két válogatott kajakosunk, Dombvári Bence és Csipes Tamara megbukott a drogteszten. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára a Duna tévécsatorna műsorában cáfolta azt a hírt, hogy a szövetség megpróbálta eltitkolni a történteket – amelyekről konkrétan sem neveket, sem tényeket nem említett. Azt mondta, ahogy értesültek két versenyzőjük sportemberhez méltatlan viselkedéséről, azonnal léptek az ügyben.

„A szakmai igazgató és a vezetőedző felfüggesztette az érintettek válogatott kerettagságát és megvonta tőlük a juttatásokat" – nyilatkozott Schmidt Gábor, hozzátéve, az MKKSZ nem jelölte a két sportolót az Európai Játékokra utazó csapatba.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke az Origónak azt mondta, hogy nincs „semmilyen fegyelmi ügy" a két sportoló ellen, csupán „egy szabálytalanság történt az edzőtáborban".

Úgy fogalmazott: a szabálytalanságról tájékoztatták az elnökséget, amely tudomásul vette ezt. Baráth Etele azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mi történt az edzőtáborban.

Mivel nem versenyen, hanem edzőtáborban buktak meg, így akár indulhatnának a világbajnoki válogatón és az augusztusi olimpiai kvalifikációs vébén is, Storcz Botond szövetségi kapitány szerint azonban erről még korai beszélni.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Csipes Tamara szerződést hosszabbított a BHSE-vel

Kajak-kenu
2025.01.29. 19:03
Ezek is érdekelhetik