Kajak-kenu vb: Douchev-Janics és a Lantos, Nagy duó is döntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.31. 10:52
A szombat délelőtti középfutamokból újabb két magyar hajó verekedte be magát a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, férfi kajakpárosunknak ugyanakkor nem sikerült a legjobbak közé kerülnie.

Az első két, napsütéses versenynapot követően ezúttal hűvös, kissé szeles, felhős idő fogadta a sportolókat a Wedau sportparkban, de ez a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duót egyáltalán nem zavarta, ugyanis remek teljesítményt nyújtva megnyerte versenyét.

„Nekem délután még lesz egy középfutamom egyesben, tartalékoltam arra is, úgyhogy ez még nem a legerősebb pályánk volt” – mondta a parton Lantos.

A háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa ugyan csak harmadik lett sógornője, a szlovén színekben versenyző Spela Ponomarenko Janic, illetve a friss Eb-győztes lengyel Marta Walczykiewicz mögött, de mivel az első három hely finálét ért, ő is továbblépett.

Ugyanez nem sikerült a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettesnek, amely óriási küzdelemben negyedikként ért célba, s mivel az A-döntőbe az első három került, ők a zárónapon a B-fináléban (a 10–18. helyért) szállhatnak csak vízre. A magyar duó mindössze 23 századmásodperccel maradt le a harmadik kanadaiaktól.

A kenus Lakatos Zsanett és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos egység már pénteken, az előfutamból bejutott a fináléba, míg Tótka Sándor (K–1) és Lantos egyesben 12.45-től harcolhatja ki a legjobb kilenc közé kerülést.

A 200 méteres számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C–1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő.

A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

KAJAK-KENU VB, DUISBURG
A TOVÁBBI SZOMBATI PROGRAM

C- és B-döntők
11.05: férfi K–1 1000 m C-döntő. 11.12: férfi C–1 1000 m C-döntő. 11.35: női K–1 500 m C-döntő. 11.40: női K–1 500 m B-döntő. 11.55: női K–1 1000 m B-döntő. 12.02: férfi K–1 1000 m B-döntő. 12.09: férfi C–1 1000 m C-döntő. 12.16: férfi K–2 1000 m B-döntő. 12.23: férfi C–2 1000 m B-döntő. 12.30: női K–2 500 m B-döntő

Középfutamok
12.45: férfi K–1 200 m (Tótka Sándor). 13.05: férfi C–1 200 m (Lantos Ádám)

A-döntők
15.25: női K–1 1000 m (Medveczky Erika). 15.32: férfi K–1 1000 m (Dombvári Bence). 15.39: férfi
C–1 1000 m (Vajda Attila). 15.46: férfi K–2 1000 m (Dombi Rudolf, Kökény Roland). 15.56: női K–1 500 m (Kozák Danuta). 16.11: női C–1 200 m (Lakatos Zsanett). 16.31: női K–2 500 m (Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa). 16.41: férfi C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert). 16.48: női K–2 1000 m (Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina). 16.55: férfi C–4 1000 m (Varga Dávid, Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid, Vass András)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik