Dübörögtek a magyar kajak-kenus duók: kezdésnek négy vk-arany

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 13:42
null
A Dombi, Kökény páros is győzött (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A szegedi kajak-kenu világkupa első döntős etapjában – tíz versenyszám fináléját rendezték meg, amelyekben összesen tizenöt magyar állt rajthoz – a magyar egységek tíz érmet, közte négy aranyat gyűjtöttek be. A szombat délelőttöt a párosaink aranyozták be, hiszen négy magyar duó végzett elsőként, közte három olimpiai számban.

NŐI K-1500 M
Kozák Danuta
révén egy magyar egység volt érintett az A-döntőben – Fazekas-Zur Krisztina a B-döntőben a nyolcadik helyen végzett –, aki jó sebességgel jött végig a pályán, ám a hajrája ezúttal elmaradt, de így is csak célfotóval szorult a második helyen végző német Katrin Wagner-Augustin mögé. A győzelmet Ruzsicsics-Benedek Dalma szerezte meg, az immár szerb színekben versenyző világbajnokunk igencsak ki volt hegyezve, ami aligha véletlen: neki már válogató is volt egyben a szegedi vk.

11 EGYSÉGÜNK KVALIFIKÁLTA MAGÁT A DÖNTŐBE

A szombat napjának zárásaként hét versenyszám – benne a női K-4 500 m, valamint a 200 m-es sprintszámok – előfutamaira, majd középdöntőire került sor. A magyarok tizennégy egységgel képviseltették magukat, amelyből tizenegynek az A-döntőben, míg háromnak a B-döntőben lesz jelenése.

Bővebben itt olvashat a szombat délutáni futamokról!

NŐI K-2500 M
A Kárász Anna, Vad Ninetta
páros biztató iramban a féltávnál harmadik helyen jött, majd remek sprinttel egy olimpiai versenyszámban diadalmaskodott. Pedig kevés közös menet van mögöttük, viszont – ha ebben az ütemben fejlődnek tovább – annál több van előttük. A B-döntőben a Lucz Dóra, Nagy Flóra ifipáros hatodik lett.

FÉRFI K-11000 M
Gere Bálint
hetedik lett egy erős futamban – a favorit német Max Hoff nyert –, látszódott, érződött rajta: amennyiben kicsit erősebb, taktikusabb lesz, előrébb is léphet, hiszen van benne spiritusz. Szalai Tamásról ez nem derült ki: az utolsó, kilencedik helyen ért célba, hamar feladta a küzdelmet, a Gerével folytatott külön meccsben is.

FÉRFI C-11000 M
Féltávnál a két olimpiai bajnok, London és Peking hőse, a német Sebastian Brendel és Vajda Attila közé Varga Dávid ékelődött be az élen, de végül 600 m-t követően már csak előbbi kettő meccselt. Nyert a német klasszis, Vajda második lett, Varga negyedik.

FÉRFI K-21000 M
Dombi Rudolf és Kökény Roland
olimpiai bajnok kettőse jó rajt után féltávnál egy hajóval vezetett, majd a hajrában visszavert egy kemény orosz támadást is. Korábban a B-döntőben Bozsik Gábor és Császár Gergely kettőse hatodik lett.

FÉRFI C-21000 M
Ebből még akármi is lehet: 500 m-nél a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős negyedik, a Szabó Gábor, Forgó Christopher duó az ötödik volt. A folytatásban előbbi megindult, utóbbi lemaradt, így az első és a nyolcadik helyen végzett a két magyar egység. Vasbányai a héten betegség miatt kieső Tóth Márton helyére lépett be, méghozzá kiválóan. Szakmailag elgondolkodtatóan... Bár a Mike, Tóth egységnek is van vb-bronza.

NŐI K-11000 M
Medveczky Erika betegség miatt nem tudott rajthoz állni, Bara Alexandra pedig nem tudott érdemben beleszólni a versenybe, nyolcadik lett.

NŐI K-21000 M
Kettős magyar siker! A két hajónk végig dobogós helyen jött, aztán Hagymási Réka és Horváth Alexandra kettőse nyert, Szabó Petra és Szilvásy Nóra duója második lett.

FÉRFI K-41000 M
Az olimpiai ezüstérmes négyes (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) kollekciója egy vk-ezüsttel gyarapodott. Bár 250-nél már tisztán, 500-nál pedig egy hajóval vezettek, a szerb négyes végül jobb hajrájával behozta őket, és kicsivel előbb ért célt. Nemcsak ők, az egész szerb csapaton érződött, hogy már most megvan bennük a munka mellett a gyorsítás is, amely a mieink esetében a felkészüléshez és a két hét múlva esedékes első válogatóhoz igazítva még várat magára.

FÉRFI C-41000 M
Az orosz négyes győzelméhez nem férhetett kétség, így a két magyar egység a dobogó második fokáért folytatott külön meccset, amelyben a célfotó döntött a rutinosabb A-egység (Vasbányai Henrik, Sáfrán Mihály, Sarudi Pál, Kiss Tamás) javára a B-kvartettel (Nagy Péter, Vass András, Devecseri Ádám, Androkity Marcell) szemben.

Vasárnap, a vk záró napján 9.05 órakor kezdődik a program, az első A-döntőt (női K-4 500 m) 10.02 órakor rendezik meg. Holnap 200, 500 és 5000 méteren összesen tizenhat számban osztanak érmeket, bőven lesz tehát kiért szorítaniuk a magyar drukkereknek, akik ingyenesen léphetnek be a helyszínre, és Szegedről szintén térítésmentesen utazhatnak ki a pályára a 40C-s különjárattal.

NYILATKOZATOK
„És hol van még az igazi versenyformánk. Még bőven tudunk mit faragni ezen az időeredményen” – magyarázta Kökény Roland.
„Olyan a taktikánk, hogy az utolsó méterekre mindig hagyunk tartalékot. A győzelem felé vezető úton ugyanis nem szeretjük a kellemetlen meglepetéseket” – mondta Dombi Rudolf.
„Nagyon egymásra találtunk Ninettával, akinek robbanékonysága jót tesz a hajónak” – vélekedett Kárász Anna.
„Nagy nap ez a mai számunkra, főleg azért, mert nagyon friss páros a mienk. Tóth Marci sérülése miatt csak kedden térdeltünk össze először, de úgy tűnik, jól muzsikál ez az ideiglenes egység” – mondta Vasbányai Henrik.
A délelőtti versenyekre kilátogatott és érmet is adott át Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
VK-EREDMÉNYEK
Férfiak. 1000 m
K–1: 1. Max Hoff (német) 3:35.210,
2. Jurenja (fehérorosz) 3:37.382, 3. Poulsen (dán) 3:38.264, …7. Gere Bálint (magyar) 3:44.504, …9. Szalai Tamás (magyar) 3:49.124. K–2. A-döntő: 1. Dombi Rudolf, Kökény Roland (magyar) 3:20.354, 2. Rjahov, Medvegyev (orosz) 3:20.804, 3. Szandrach, Kujawski (lengyel) 3:22.028. B-döntő: 6. Bozsik Gábor, Császár Gergely 3:32.514. K–4: 1. Szerbia 2:58.670, 2. Magyarország (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:59.114, 3. Oroszország 3:00.650
C–1: 1. Sebastian Brendel (német) 4:01.318, 2. Vajda Attila (magyar) 4:02.236, 3. Grzybowski (lengyel) 4:05.656, 4. Varga Dávid (magyar) 4:06.124. C–2: 1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (magyar) 3:46.087, 2. Radon, Dvorák (cseh) 3:47.527, 3. Kaczor, Slominski (lengyel) 3:47.743, …8. Szabó Gábor, Forgó Christopher (magyar) 3:58.237. C–4: 1. Oroszország 3:33.843, 2. Magyarország (Kiss Tamás, Sarudi Pál, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik) 3:35.577, 3. Magyarország II (Nagy Péter, Devecseri Ádám, Vass András, Androkity Marcell) 3:35.643
Nők
500 m. K–1. A-döntő: 1. Ruzsicsics-Benedek Dalma (szerb) 1:58.215, 2. Wagner-Augustin (német) 1:58.515, 3. Kozák Danuta (magyar) 1:58.545. B-döntő: 8. Fazekas-Zur Krisztina (magyar) 2:03.047. K–2. A-döntő: 1. Kárász Anna, Vad Ninetta (magyar) 1:46.563, 2. Szobetova, Podolszkaja (orosz) 1:46.827, 3. Mikolajczyk, Konieczna (lengyel) 1:47.979. B-döntő: 6. Lucz Dóra, Nagy Flóra (magyar) 1:54.508
1000 m. K–1: 1. Franziska Weber (német) 4:07.016, 2. Dzieniszewska (lengyel) 4:08.510, 3. Wagner-Augustin 4:08.612, …8. Bara Alexandra (magyar) 4:16.556, Medveczky Erika nem állt rajthoz. K–2: 1. Hagymási Réka, Horváth Alexandra (magyar) 3:53.958, 2. Szilvásy Nóra, Szabó Petra (magyar) 3:54.132, 3. Hogan, Mcelroy (amerikai) 3:54.966
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik