Kajak-kenu: három új bajnok a márványtáblán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.19. 15:32
Zur-Fazekas Krisztina, Kökény Roland és Dombi Rudolf neve került fel szerdán ünnepélyes keretek között az örökös bajnokok márványtáblájára a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában.


Az MKKSZ 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Dombi és Kökény 1000 méter párosban, Zur-Fazekas pedig az 500 méteres négyes tagjaként lett idén ötkarikás bajnok Londonban (Szabó Gabriellát és Kozák Danutát már korábban köszöntötték).
Az MKKSZ 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Dombi és Kökény 1000 méter párosban, Zur-Fazekas pedig az 500 méteres négyes tagjaként lett idén ötkarikás bajnok Londonban (Szabó Gabriellát és Kozák Danutát már korábban köszöntötték).

„Csodálatos eredmények születtek az idei ötkarikás játékokon, ahol több gátat is sikerült átszakítani: a női négyes húsz év szünet után tudott ismét olimpiát nyerni, férfi ezer méter párosban pedig ez volt az első elsősége Magyarországnak” – mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, kiemelve, hogy az ország kajakosai és kenusai most először lettek az elsők a nemzetek közötti rangsorban.

Az évet értékelve Baráth elmondta, hogy a felnőtt korosztály mellett az utánpótlás is sok remek eredményt szállított, s ez biztató a jövőre nézve. Ahogy fogalmazott: az elmúlt hónapokban sok ügy borzolta a kedélyeket a sportágon belül, de ezek a szövetségben mind nyugvópontra jutottak, s véleménye szerint – bár lehet vitatkozni velük, róluk – tisztelni kell a versenyzők döntését.

„A történtek ellenére jó évet zártunk, most már mindenki készül a következő esztendőre” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy január-februárra készülhet el az MKKSZ jövőbeli szakmai stratégiájáról szóló javaslat, amelyet a közgyűlés elé terjesztenek.

Néhány újságírói kérdés elhangzott a távozó vagy távozni készülő versenyzőkről – így Douchev-Janics Natasáról és Csipes Tamaráról –, de Baráth Etele ezekre ezúttal nem kívánt reagálni.

Legfrissebb hírek

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
51 perce

Csütörtökön ismét Kolonics György-emlékfutás

Kajak-kenu
2025.10.20. 14:38

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2025.09.10. 16:35

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
2025.09.10. 14:04

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34
Ezek is érdekelhetik