„Mozgalmas heteken, napokon vagyok túl, amit nagyrészt az edzések töltöttek ki. Lassan, de biztosan felépültem az ínhüvelygyulladásból, és minden energiámmal arra koncentráltam, hogy az edzéseken az éppen akkori állapotomhoz mérten a maximumot nyújtsam. Ez nagyjából sikerült is, szóval elégedetten fejeztem be a verseny előtti utolsó hetet, és szombat délelőtt elindultam hazafelé...”
„Dusan külön kocsival húsz perccel utánam indult, és szerencsére a kiskutyám, Morisz is vele utazott. Én Orsit, Nórit, és Dzsenit vittem, beszélgettünk, nevetgéltünk, zötyögtünk a négyes úton. Az ötvenedik kilométer körül van egy szakasz, ahol egy másik út becsatlakozik, és egy elsőbbségadás kötelező tábla ki is van rakva. Ezt egy srác elnézte, és bevágott elénk, miközben le is szorított minket az útról.”
„Két kerekem lecsúszott az út széli kavicsos földre, amitől az autó irányíthatatlanná vált. Átmentünk a szembe sávba, visszacsúsztunk a miénkbe, majd valahogy az út széli árokban álltunk meg, az oldalunkra borulva. Az volt a szerencsénk, hogy senki sem jött szembe, különben most nem a gépemen pötyögnék. Borzalmas tíz-tizenöt másodperc volt, amíg irányíthatatlanul csúszkáltunk az úton, a lányok sikítoztak, én minden erőmmel próbáltam a kocsit az úton tartani, és közben ezer meg ezer gondolat cikázott át az agyamon. Olyan furcsa, hogy az egész nem több egy villanásnál, mégis, ha most megpróbálnám felidézni azt a sok mindent, ami átfutott az agyamon, percekig tartana.”
„Először is próbáltam visszaemlékezni, mit is kell csinálni, ha az autó irányíthatatlanná válik, merre tekerjem a kormányt, fékezzek vagy ne. Aztán az jutott az eszembe, hogy milyen csúnyán össze fogjuk törni magunkat, és nem hiszem el, hogy most éppen egy autóbalesetben ülök, és fogalmam sincs, hogy fog végződni. Aztán arra kezdtem el figyelni, ahogy a csajok sikítoznak, és arra gondoltam, ez olyan, mint valami bugyuta film, ez nem is velünk történik.”
„Majd jött a csattanás, a villanó fehér fény, ahogy beütöttem a fejem az ablakba, és a feleszmélés, hogy életben vagyok, és nem fáj semmim. Ezután volt még egy kemény pillanat, amikor megkérdeztem, hogy mindenki jól van-e, és Nóri nem válaszolt. Ott elkapott a pánik, de néhány másodperc múlva mondta, hogy megvan, csak ő is beütötte a fejét. Egy motoros végignézte a balesetet, és azonnal megállt, hogy segítsen, úgy szedett ki minket egyesével a kocsiból, mint valami babákat. Amikor láttam, hogy mind a három lány sértetlenül megúszta, hatalmas megkönnyebbülés vett rajtam erőt. Biztos, hogy mind a négyen sokkot kaptunk, mert csak arra emlékszem, hogy egymásba kapaszkodva felváltva zokogunk, röhögünk, majd megint zokogunk. Szegény Orsit viselte meg a leginkább a baleset.”
„Nemsokára megérkezett a rendőrség és a mentő. A szintén hazafelé tartó Szabó Gabi is megállt, nagyon rendes volt, azonnal hívta a Suzukit, autómentőt, felhívta a keretorvosunkat, intézkedett, tartotta bennünk a lelket. Nemsokára Dusan is befutott, eléggé megijedt, amikor meglátta az árokba borult kocsit. A srác, aki leszorított minket, elismerte, hogy ő volt a hibás, szóval nem kellett hosszasan helyszínelni, meg papírokat töltögetni.”
„Most vasárnap reggel van, itthon ülök, és úgy érzem magam, mint akit egész éjszaka vertek. Dusan mondta, hogy készüljek fel, rá, hogy a baleset másnapján mindenem fájni fog, és sajnos igaza lett. A nyakam teljesen be van állva, ahogy megrántottam az ütközésben, a vállam sincs valami jól, és itt-ott kék-zöld foltok tarkítják a lábam. Remélem, mihamarabb rendbe jövök, bár úgy érzem, a kajakozásban ezek az apró fájdalmak nem zavarnak. Majd meglátjuk. A hétvégi program teljes pihenő, barátnőzés és masszázs volt, próbáltam túltenni magam az eseményeken. A lányokkal már beszéltem, megegyeztünk, hogy megünnepeljük a második szülinapunkat, mert tényleg iszonyatos mákunk volt. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy van egy őrangyalom, aki vigyáz rám.”