Kovács és Janics újra egymás ellen

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 14:34
null
Kovács Katalin (felül középen)és Janics Natasa (lent)egyesben újra összecsap (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Címkék
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az indulók névsorát a május 28–30-i szegedi MOL-világkupára.    

Szinte már most borítékolható, hogy a világkupa egyik legérdekesebb versenyét a női kajak egyes 500 méteres száma tartogatja majd, hiszen a távon összecsap majd az aktuális világbajnok, 27-szeres vb-győztes Kovács Katalin, illetve a szám 2004-es olimpiai bajnoka, Janics Natasa.  

A két versenyző egyéni indulásával az is biztossá vált, hogy párosban nem ül  össze Kovács és Janics, helyettük a vb-címvédő Szabó  Gabriella, Kozák Danuta páros mellett a szolnoki rangsoroló  versenyen remekül szereplő Hegyi Zomilla, Vad Ninetta kettős rajtolhat. 

A férfi kajakosok 1000 méteres egyéni számában nem a rangsorolón az első két helyen végző  Kammerer Zoltán és Kökény Roland indul, mert a távon mindkét kajakos párosban próbálkozik (Kammerer Vereckei Ákossal, míg Kökény Szalai Tamással), így az ebben a szezonban az egyesre koncentráló Kucsera Gábor mellett egy fiatal tehetség, Hufnágel Tibor is kipróbálhatja magát. 

A férfi kenusoknál hasonló  módon indulhat 1000 méteren az olimpiai címvédő Vajda Attila, aki a rangsorolón nem került dobogóra, de a Sáfrán fivérek, Mátyás és Mihály a párost részesítették előnyben. 1000 méteren Vajda mellett a rangsorolón győző Sarudi Pál, míg 500-on Mező Dávid indulhat még el. 

A világkupán induló  teljes keretet itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
13 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
37 perce

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
39 perce

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
41 perce

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
42 perce

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
43 perce

Keresztes Noel egyenlített, majd fordított a Krka ellen

Légiósok
52 perce

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
53 perce
Ezek is érdekelhetik