Torna: a magyar csapat alulmaradt a lengyelekkel szemben Tatán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 16:06
A junior torna-világbajnokságra készülő magyar fiúk Tatán találkoztak a lengyel válogatottal, ahol minimális különbséggel ugyan, de elbukták a versenyt mieink.

Balázs Krisztián egy szert vállalt, csak lovon indult, miután kisebb hátfájdalmakkal küszködött. Kovács Márton még nem csatlakozott a kerethez, így Dobrovitz Ádám és Bátori Szabolcs mellett Závory Szilárd kapott lehetőséget.

„Ezt már korábban is mondtam: most nem az eredmény volt a fontos. A srácok megkapták az új versenyfelszereléseket, ezeket éles helyzetben kipróbálták. A lengyelek végül megnyerték a szombati versenyt, egyéni összetettben Bátori Szabolcs a 2., Závory Szilárd pedig a 3. lett. Kovács Márton a múlt héten még a svájci bajnokságban versenyzett, így ő csak Győrben kapcsolódik a kerethez” – számolt be a tatai versenyről Puskás Jenő szakmai igazgató.

A vb-keretben Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám és Bátori Szabolcs készülhet a sportág első junior torna-világbajnokságára. A vb június 27-én kezdődik és 30-ig tart a Rába-parti városban.

További részletek: matsz.hu

 

Legfrissebb hírek

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50
Ezek is érdekelhetik