Óriási volt a küzdelem a két csapat között (Fotó: MJSZ/Mudra László)

 


1. harmad

Biztatónak kinéző mezőnymunkával vette kezdetét a mérkőzés, aztán Japán úgy szerzett vezetést a 3. perc végén, hogy igazán helyzetbe sem került – bár addigra már megszórta a magyar kaput –, az éles szögből leadott lövés után a korong Hetényi Zoltán jobb válláról pattant a kapuba. Kapusunk nem jól zárta a szöget, alighanem beadást várt. Nem volt lehetőség rendezni a sorainkat és támadásba átmenni, mert Vas Márton kiállítása miatt a védekezésre kellett koncentrálnunk. Ezt nagyobb izgalmaktól mentesen sikerrel megtettük ugyan, de továbbra is Japán irányított. Gyorsabban és többet mozogtak az ázsiaiak – előfordult, hogy ketten vittek ziccert –, éppen elég volt őket megállítani. A 12. percben Sofron István lendületes feltűnése okozott gondot a japán kapu előterében, nekünk meg az, hogy az akció közben Kóger Dánielt kiállították. A végjátékban aztán csak összejött az egyenlítés, ugyancsak mindenféle komolyabb előzmény nélkül. Vas Márton a kék vonalunk tájékáról ugratta ki a szélről középre mozgó Sofront, akit nem tudtak lekövetni a japán védők, támadónk pedig kötény gólt lőtt Fukufudzsi Jutakának. A gól meghozta a kedvünket – Japánét meg elvette –, felpörögtünk kicsit. Végre huzamosabb időt is eltölthettünk az ellenfél harmadában, és ha újabb gólt nem is szereztünk, az első fórunkat kiharcoltuk – amelynek döntő része a második felvonásra maradt –, és csak a dudaszó állított meg bennünket (1–1).

2. harmad


Elsősorban Bartalis István szemfülességének és erőszakosságának köszönhetően 49 másodperc alatt kihasználtuk az áthúzódó előnyt, igaz, kellett Vas Márton jó lövése és Vas János brusztja is. Japán rendezte a sorokat, próbált támadólag fellépni, de még a mezőnyfölény sem jött össze. Sok volt a hiba az ellenfél játékában, amelyben érződött némi görcsösség. Na ja, nekik volt több veszítenivalójuk ezen a találkozón, sőt, leginkább csak nekik. A 27. percben aztán csak gólt lőttek. Három japán indult kontrára, a három magyar védő nem jól osztotta le az embereket és a területet – elsősorban a visszazáró Bartalis felelőssége vetődhetett fel –, így Nisivaki Maszahito tiszta lövőhelyzetből lőtte ki a bal felsőt. A fóros játékban addig nem túl meggyőző japánok Magosi Bálint kiállítását már gólra váltották – a két percünk papíron már lejárt, az ötödik emberünk viszont a lövés pillanatában még bőven játékon kívül volt –, Kudzsi Suhei bombája akadt be a magyar kapuba. Fordított tehát Japán. Orbán Attila 2+10 perces kiállítása – az őt leütközni készülő japánt állította meg úgy, hogy botját az ellenfél fejéig emelte – korlátozta  egyenlítési törekvéseinket, majd immár kiegészülve a fizikumát kihasználva jól centerező Mihály Árpád harmadszor sem tudta a korongot begyötörni közelről, pedig rendre jókor jó helyen kavart. Ami nem jött össze Mihálynak, sikerült Sofronnak, aki a 39. percben Hári János kapu mögötti visszapasszát vágta be kapásból a rövidbe. Már a passz is kapásból érkezett, igazi egyérintős tiki-taka volt. Abszolút kiegyenlített csata folyt a jégen, ember meg nem mondta volna – a játékot és a motivációt elnézve –, hogy melyik fél megy a feljutásért, és melyik a puszta presztízsért (3–3).

3. harmad

Mivel kondival jól bírtuk, fizikai fölényünket érvényre juttatva megnyomtuk a harmad elejét, és öt az öt ellen is úgy beszorítottuk a gyors korijából akkor semmit sem mutató riválist, mintha fórban lennénk. Megvoltak a lövéseink is, sajnos Fukufudzsinak meg a védései. Japán kapuscsere akasztotta meg a mérkőzés menetét egy percre – Fukufudzsi bicegett az öltöző felé egyenesen –, a „hidegen” érkező Nariszava Juta pedig számukra rossz pillanatban szállt be a meccsbe. Legjobb védekezés a támadás, gondolhatták a japánok, akik nem adtak lehetőséget nekünk a cserekapusuk tesztelésére, ráadásul az 51. percben büntetőt harcoltak ki. Takahasi Szeidzsi próbálkozását azonban Hetényi hatástalanította. Újabb védett büntető, csakúgy, mint Ausztria ellen a második harmad közepén. Japán utolsó rohamra indult, ennek eredményeként ismét vezetéshez jutott. Az 55. percben Pozsgai Tamás késlekedett a felszabadítással – megvárta, amíg az őt letámadó csatár lefogta –, a korongot így Ueno Hiroki gyűjtötte be, aki villámgyorsan a kapunk elé érkezve gólt szerzett. Japán a hajrában eldönthette volna a találkozót és a feljutását, de előbb Hetényi védett bravúrosan, majd Vas Márton védekezett le három az egy elleni japán akciót. Ezt az 59. percben bánhatta leginkább az ellenfél. Már kapus nélkül, plusz mezőnyjátékost bedobva voltunk a jégen, amikor Vas Márton távoli lövése átcsúszott a kapu előtti tömegen és Nariszaván. Egyenlő! És az is maradt, jöhetett a ráadás (4–4).

Hosszabbítás, szétlövés

Döntően a mezőnyben zajlott a négy a négy elleni játék, a kapuk közvetlenül nem forogtak veszélyben egyik oldalon sem. A japánok próbáltak kiugrálni, de mivel nem volt már meg a kellő sebességük ehhez, testjátékkal sikerült megállítanunk őket. Rossz cserénk miatt a végén 18 mp-ig három a négy ellen maradtunk, de Japánnak már csak egy lövésre volt ideje, többre nem, jöhetett a jégtisztítás, majd a rávezetés.
Japán kezdett, rögtön góllal, Hári fáradt próbálkozása viszont kimaradt. Hetényi a másodikat megfogta, Vas Márton pedig nem kegyelmezett, két pár után 1–1. A kapitány Tanaka Go is kihagyta, miként nálunk a meccsen duplázó Sofron. Vas Márton góllal folytatta, de Japán is, 2–2. Mi maradtunk Vas Mártonnál, ő meg a gólnál – nem cifrázta, viszont célravezető volt –, az ötödik japán próbálkozó pedig elcsúszott. Győztünk! (5–4).

Sofron: Oly közel voltunk a feljutáshoz, mégis oly távol

ÍGY KÖSZÖNTÖTTÉK HOKISAINKAT A HELYSZÍNEN SZURKOLÓ MAGYAROK

DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG, GOJANG (DÉL-KOREA)
5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 5–4 (1–1, 2–2, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Gojang. V:
Mullner (szlovák), Sylvain (kanadai), Csae (dél-koreai), Kaderli (svájci)
MAGYARORSZÁG: Hetényi Z. –Szirányi B., Gröschl, Sofron, Bartalis, Hári – Vas M., Tokaji, Benk, Sebők, Azari – Pozsgai, Hüffner, Kovács Cs., Nagy K., Magosi – Varga A., Orbán, Kóger, Vas J., Mihály Á. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
JAPÁN: Fukufudzsi (Nariszava) – Akimoto, Jamasita Takafumi, Nisivaki, Obara, Takahasi – Szaszaki, Janadori, Szaito, Ueno, Jamasita Takuro – Keller, Hasimoto, Kavai, Tanaka, Kudzsi – Szakata, Oszava, Szato, Mitamura, Takagi. Szövetségi kapitány: Mark Mahon
Gólok: 2:58 Szaito (Jamasita Takuro – 0–1), 17:29 Sofron (Vas M., Tokaji – 1–1), 20:49 Bartalis (Vas J., Vas M. – 2–1, ee.), 26:50 Nisivaki (Takahasi, Obara – 2–2), 30:39 Kudzsi (Keller, Tanaka – 2–3), 38:53 Sofron (Hári, Bartalis – 3–3), 54:30 Ueno (Szaito – 3–4), 58:54 Vas M. (Vas J., Hári – 4–4), 65:00 Vas M. (győztes büntető – 5–4)
Kiállítások: 10 + 10 perc fegyelmi (Orbán), ill. 4 perc
További eredmények
Ausztria–Szlovénia 1–3 (0–0, 1–1, 0–2)
Ukrajna–Dél-Korea 8–2 (2–0, 3–0, 3–2)

 A VÉGEREDMÉNY
1. Szlovénia 5 4 0 0 1 15–6 12
2. Ausztria 5 2 2 0 1 20–14 10
3. Japán 5 3 0 1 1 14–14 10
4. Ukrajna 5 2 0 1 2 18–13 7
5. MAGYARORSZÁG 5 1 1 1 2 16–18 6
6. Dél-Korea 5 0 0 0 5 12–30 0
Szlovénia és Ausztria feljutott, Dél-Korea kiesett.

 

PERCRŐL PERCRE

Hetényi Zoltánt választották a világbajnokság legjobb magyar játékosának

Jött Kudzsi nagy lendülettel, de rávezetés közben elcsúszott, így mi zsebeltük be az extra pontot. 

Nálunk megint Vas Márton jött, aki nem tudott hibázni, háromból hármat belőtt. 3–2

Obara szépen elfektette Hetényit, majd az üres kapuba passzolt. 2–2

Megint jött Vas Márton, aki köténybe lőtte el a korongot. 2–1

Az utolsó páros hibázott (Tanaka és Sofron), így mentünk tovább. 

Vas Márton nagy erővel lőtt a bal felső sarokba, egyenlítettünk. 1–1

Ueno lövését Hetényi fogta a lepkéssel. 

Nálunk Hári kezdett, aki nem talált be. 1–0

Kudzsi kezdett, aki kilőtte a bal felső sarkot. 0–1

JÖHETNEK A RÁVEZETÉSEK!

65. perc: Kudzsi lövése átcsúszott Hetényi lábai között, de már szólt a bírói sípszó. Ezt követően Keller lövését is fogta Hetényi. 

65. perc: sokan voltunk a jégen, csapatbüntetés, 4 a 3 ellen 18 másodpercig. 

65. perc: Aaron Keller korcsolyázta körbe a kapunkat, lövését Hetényi fogta. 

64. perc: Vas Márton lövése a hátsó palánkot találta telibe, erő volt benne, az biztos. 

63. perc: Kudzsi Suhei lövését blokkoltuk, majd szépen le is ütköztük őt. 

62. perc: Hári lekészítése után Bartalis lőtt, Nariszava lábbal védett.  

61. perc: ELKEZDŐDÖTT A HOSSZABBÍTÁS!

Ezzel az is eldőlt, hogy Japán egyelőre még nem jutott fel az elitbe. 

60. perc: vége, a rendes játékidő után 4–4 az állás, jöhet a hosszabbítás.  

59. perc: GÓL! Lehoztuk Hetényit, gyorsan be is szorítottuk a japánokat, majd Vas Márton lövése csorgott be Nariszaváról, a korong a jobb oldali vasról pattant a kapusra. 4–4

59. perc: most Rich Chernomaz kért időt, kérdés, hogy mikor hozzuk le Hetényit, ha egyáltalán lehozzuk a kapusunkat. 

58. perc: Benk lőtt takarásból, Nariszava eszén azonban nem tudott túljárni.  

57. perc: három az egy ellen támadtak a japánok, de Vas Márton remekül szerelt bevetődve. 

57. perc: Mark Mahon kért időt, Japán közel állt a feljutáshoz. 

57. perc: Nariszava védett nagyot Vas Márton lövését követően.  

56. perc: Hetényi tartott most minket meccsben, két nagy védést is bemutatott másodperceken belül. 

55. perc: GÓL! Szaito Takesi szerzett korongot Pozsgai Tamással szemben a harmadunkban, majd Ueno fejezte be az akciót, Hetényi ezúttal nem úszta meg a kötényes gólt. 3–4

53. perc: eladtuk a korongot a saját harmadunkban, de Oszava Juto szerencsére nem tudta kiszolgálni Szato Hirosit középen.  

51. perc: Takahasi kötényben szerette volna eltenni a korongot, de az elakadt Hetényi lábában.

51. perc: BÜNTETŐLÖVÉS, Takahasi Szeidzsit akasztották. 

50. perc: Hüffner lövése Aaron Kellerben akadt el. 

49. perc: Fukufudzsi megsérült, Nariszava Juta váltotta a kapuban. 

49. perc: Hetényi bravúrját (Janadori Sinja kísérletét fogta) a túloldalon Vas Márton bombái követték, azok azonban nem találtak kaput. 

48. perc: Sebők tette be élesen a kapu elé a pakkot, de Azari nem tudott lőni, szép játék volt!  

46. perc: NAGY HELYZET! Sofron lőhetett szinte üres kapura, de rosszul találta el a korongot, így az elakadt az elvetődő Fukufudzsiban. 

45. perc: Vas Márton lövése után Bartalis tette bele az ütőjét a korong útjába, amely jókorát pattant Fukufudzsi előtt, aki ennek ellenére hárítani tudott. 

44. perc: Ueno Hiroki lőtte el a korongot Hetényi kapuja előtt keresztbe, majd egy átlövés kerülte el a kapunkat jócskán.  

43. perc: elveszítettük a korongot a semleges zónában, de szerencsére nem tudtak ebből lefordulni a japánok.  

42. perc: Bartalis lövés vágódott oldalra, majd kiszorultunk a támadóharmadból. 

Többet lőttünk kapura ezidáig, mint ellenfelünk (22, illetve 16).

41. perc: Azari lövésével indultunk, gól nem lett belőle. 

41. perc: ELKEZDŐDÖTT A ZÁRÓ JÁTÉKRÉSZ! 

A két kapus nincs a legjobb formában, Hetényi mindössze 81%-os védési hatékonyságot tud felmutatni, ugyanez Fukufudzsinál 85.7%.

Remekül kezdtük a második harmadot, Bartalis István góljával a 21. percben fordítottunk, de a japánok újra magukra találtak, négy perc alatt két gólt rámoltak be nekünk a játékrész derekán. Pár perccel a dudaszó előtt azonban egalizáltunk, remek összjáték végén Sofron lőtt közelről a kapuba, amivel megszerezte a második gólját a meccsen.  

40. perc: véget ért a második harmad!

39. perc: GÓÓÓL! Bartalis, majd Hári volt a korong útja, utóbbi passzát követően Sofron lőtt közelről a kapu bal oldalába. 3–3

38. perc: megint Mihály került helyzetbe, de ezt a lehetőséget sem tudtuk gólra váltani. 

38. perc: tilos felszabadítás után elhoztuk a bulit a támadóharmadban, Mihály lövése után Fukufudzsi  hárított. 

37. perc: ezt a hátrányt is átvészeltük, igaz, a japánok inkább a biztonságra törekedtek, nem támadtak fejetlenül. 

36. perc: Kudzsi kígyózott be a harmadunkba, de a harmadik játékosunk már fel tudta tartóztatni, így nem lett lövés az akció vége.  

35. perc: Orbánt állították ki 2+10 percre, mert fejbe vágta Takahasit. 

35. perc: ezt az emberelőnyt nem tudtuk kihasználni, de lendületben maradtunk, Orbán Attila lövését követően közel jártunk a gólhoz, ám Mihály Árpád közelről nem tudta a kapuba gyötörni a pakkot.  

34. perc: Hüffner tüzelt távolról, a korong Fukufudzsi kezében landolt. 

32. perc: Vas Márton ütője pont a lövés pillanatában tört ketté, utána fel tudtunk állni, de nem találtuk el a kaput. 

32. perc: Szakata Sun kapott két percet bottal akasztásért. 

31. perc: GÓL! Egy blokkolt lövés után Kudzsi Suhei elé került a korong, aki nagy erővel lőtt kapura, a pakk a bal oldali vasról pattant a kapu közepébe. 2–3

Sebők Balázs és Obara Daiszuke harca (Fotó: MJSZ/Mudra László)

 

30. perc: megúsztuk az első percet, az ázsiaiak egyelőre nem tudtak felállni öt a négy ellen. 

29. perc: újabb kiállítás, Magosi rántotta le Kavait. 

27. perc: GÓL! Gyors kontra végén Nisivaki Maszahito lőtte ki a bal felső sarkot Obara Daiszuke passza után. 2–2 

26. perc: Kovács Csaba bombáját hárította Fukufudzsi, a kipattanóval nem tudtunk mit kezdeni.  

25. perc: Hári lekészítése után Sofront döngölték a jégbe, de szerencsére fel tudott kelni. 

24. perc: szép keresztpassz után Tanaka Go lőtt kapásból erősen, Hetényi azonban jól zárta a szöget. 

23. perc: Hetényi tenyerelt rá a korongra Szato lövése után. A bulit elveszítettük, de a japánok nem tudtak kapura lőni. 

21. perc: GÓÓÓL! Kihasználtuk az előnyt! Vas Márton lövése után Vas János húzta középre a palánkról visszapattanó korongot, Bartalis István pedig fordulásból, estében lőtt a jobb alsó sarokba, ez volt az ötödik gólja a tornán. 2–1

21. perc:  KEZDETÉT VETTE A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ!

Idegesen kezdtük a mérkőzést, a japánok egyértelműen fölényben játszottak, és hamar előnybe is tudtak kerülni. Ezt követően szépen lassan felvettük a meccs ritmusát, ráadásul kivédekeztünk két emberhátrányt is, majd Sofron István egyenlített Vas Márton remek indítása után a harmad vége előtt.

20. perc: hat másodperccel a vége előtt Szato Hirosi mehetett a büntetőpadra. 

20. perc: Gröschl Tamás átlövését hárította nagy bravúrral Fukufudzsi. 

18. perc: GÓÓL!! Vas Márton káprázatos indítása után Sofron vette át remekül a korongot, majd két védő mellett lőtt kapura, a korong Fukufudzsi lábai között csorgott be a kapuba. 1–1

17. perc: Takahasi Szeidzsi került remek helyzetbe, de szerencsére nem tudott gólt szerezni.

16. perc: Magosi Bálint lőtt laposan kapura, Fukufudzsi védett. 

15. perc: Azari indítása után Benk András lőtt volna kapura, de ebben megakadályozták a védők.

13. perc: Jamasita Takafumi okozott gondot a kapunk előtt, ám sikerült tisztáznunk, megúsztuk ezt ez emberhátrányt is! 

12. perc: Kudzsi Suhei lőtt a kék vonal közeléből, a korong megpattant, Hetényi azonban újra védett lábbal. 

12. perc: Sofron tört be szépen a kapu elé, lőtt is, Fukufudzsi védett, majd Kóger Dánielt kiállították akadályozásért.

A bemelegítés pillanatai (Fotó: MJSZ/Mudra László)

 

10. perc: Vas János öt méterről, kapásból lőtt. Fukufudzsi jó helyen volt. A mi szempontunkból rossz helyen. 

9. perc: kettő az egy ellen támadhattak a japánok, de Hetényi lábbal nagyot mentett Takahasi Szeidzsi lövése után. 

7. perc: Megúsztuk az emberhátrányt! Aminek a végén Akimoto lekészítése után egy közeli japán bombát hatástalanított Hetényi, majd szerencsére lejárt a büntetés.

5. perc: Sofron István lőtt kapura emberhátrányban, kísérletét Aaron Keller blokkolta. 

4. perc: Fukufudzsi Jutakának is kellett védenie egyet, majd Vas Márton ült ki a büntetőpadra gáncsolásért.

3. perc: GÓÓL! Szaszaki Kazumasza lövését fogta Hetényi, a buli után Oszava Juto tartotta meg szépen a korongot, majd Szaito Takesi lőtt gólt, a pakk Hetényi válláról pattant be a jobb felső sarokba. 0–1 

3. perc: Azari Zsolt lőtt kapura fonákkal, de célt tévesztett.

2. perc: Hüffner Adrián botján változtatott irányt egy lövés, Takagi Kenta aztán lesen ragadt, így kijöhettünk a harmadunkból. 

1. perc: Hetényi Zoltánnak kellett védenie rögtön, a buli után felszabadítottunk.  

1. perc: KEZDETÉT VETTE A MÉRKŐZÉS!

Feljutni biztosan nem fogunk az elitbe, de ki sem eshetünk már, ugyanakkor ha nyerni tudnának a japánok ellenünk a rendes játékidőben, akkor biztos, hogy ők feljebb lépnének.  

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Magyarország–Japán jégkorongmérkőzés a dél-koreai divízió 1/A világbajnokság utolsó fordulójából. 

DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG, GOJANG (DÉL-KOREA)
5. FORDULÓ (április 26.)
Ausztria–Szlovénia 9.00 óra (Tv: Sport1)
Dél-Korea–Ukrajna 12.30 óra