Jégkorong-vb: a jelek szerint a szakvezető újra számít Gallóra emberelőnyben

Vágólapra másolva!
2024.05.03. 10:54
Galló Vilmos (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar jégkorong-válogatott péntek délelőtti jeges edzése alapján Galló Vilmos változatlanul Nemes Mártonnal és Sárpátki Tamással szerepel majd egy támadósorban a házigazda olaszok ellen 19.30 órakor kezdődő sorsdöntő mérkőzésen a bolzanói divízió 1/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában, ugyanakkor a jelek szerint a korábbi meccsel ellentétben a szakvezető számít rá emberelőnyben is.

 

Don MacAdam szövetségi kapitány a találkozó előtti félórás átmozgató tréningen az első két találkozón alkalmazott támadósorokat játszatta. Hiányzott viszont a hátvéd Fejes Nándor, aki a románok ellen szenvedett sérülést, és a tornán már nem játszhat.

Galló az edzésen látottak alapján Nemessel és Sárpátkival lesz egy sorban, és a tréning második felében gyakorolt emberelőnyös játéknál is azt a mezt viselte, amelyet a második számú létszámfölényes brigád.

Galló szerdán, a románoktól elszenvedett 2–1-es vereség után bohócnak nevezte a szövetségi kapitányt és kritizálta, amiért szerinte nem megfelelő társakkal teszi össze és kihagyta az emberelőnyös ötösből is. A svéd Linköpingtől a finn KooKoohoz nyáron átigazoló támadó a japánok elleni 3–1-es és a dél-koreaiak elleni 6–2-es győztes meccsen Nemes Mártonnal és Sárpátki Tamással volt egy sorban, a harmadik-negyedik számúban. A románok ellen – amikor Sofron István eltiltás miatt nem szerepelhetett – a szövetségi kapitány megkeverte a támadótriókat és a védőpárokat is. Ekkor Galló és Sárpátki az eredetileg hátvédposzton szereplő, pályafutása korábbi szakaszában csatárként is bevethető Szabó Bencét kapta társnak.

A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar hokis – aki csütörtökön nyilvánosan kért bocsánatot megnyilvánulásáért – az eddigi három bolzanói összecsapáson egyetlen pontot szerzett: a japánok elleni üres kapus találatnál maga is betalálhatott volna, azonban önzetlenül Hári Jánossal lövetett gólt.

Az olaszok elleni esti mérkőzésen akár a magyar feljutás is eldőlhet. Ehhez szükség van a három pontra, a szlovénoknak le kell győzniük Japánt, míg a Dél-Korea–Románia összecsapásnak hosszabbításban kell eldőlnie.

„Szörnyű volt kívülről nézni a meccset. Nagyon izgultam, és sajnos nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Botlottunk, mint mindegyik más csapat is, de ezen már kár bosszankodni” – mondta az MTI-nek a péntek délelőtti edzést követően Sofron István. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban is tartott olyan beszédet az öltözőben, amilyenekkel korábban is sikerült feltüzelni a többieket. „Azt látom, hogy néhány srácnak ez erőt ad, ezért aztán így is próbálok segíteni” – tette hozzá. Sofronnak elmondása szerint hatalmas pluszt jelent, hogy Bolzanóban lehet a családja, felesége és kislánya, és a magyar szurkolók is a csapat mellett állnak, szinte hazai pályát teremtenek. „Közös erővel szeretnénk csodát tenni. Látjuk ezen a tornán, hogy mindenki mindenkit legyőzhet, és egy jó napot kifogva, kis szerencsével ez sikerülhet a hátralévő két meccsen is. Mondhatni, hogy nyugalom van a csapatnál, igyekszünk megmutatni a válogatott erejét” – mondta. A csatár hangsúlyozta, az olasz és a szlovén válogatottnak is remek kapusa van. Tapasztalata alapján neki akkor jobban megy a gólszerzés, ha ösztönből cselekszik, lő, és kevesebb ideje van eldönteni, hova szeretne célozni. „Az biztos, hogy sokat kell próbálkoznunk, és zavarni kell őket, ne legyen egyszerű dolguk a védésnél” – jegyezte meg.
(MTI)

 

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ I/A-VB (Bolzano)
4. FORDULÓ
12.30: Dél-Korea–Románia (Tv: Sport1) 
16.00: Szlovénia–Japán (Tv: Sport1) 
19.30: Olaszország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A MIEINK VB-PROGRAMJA
Április 28.: Magyarország–Japán 3–1
Április 30.: Magyarország–Dél-Korea 6–2
Május 1.: Magyarország–Románia 1–2
Május 3., 19.30: Magyarország–Olaszország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 4., 19.30: Magyarország–Szlovénia (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS

M

GY

HGY

HV

V

L–K

GK

P

1. Magyarország

3

2

1

10–5

+5

6

2. Szlovénia

3

2

1

10–5

+5

6

3. Olaszország

3

1

1

10–4

+6

5

4. Japán

3

1

1

1

8–10

–2

4

5. Dél-Korea 

3

1

2

9–12

–3

3

6. Románia

3

1

2

4–13

–9

3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik