A kapitány a magyar szövetség Facebook-oldalán hétfőn elmondta: a szakvezetés kíváncsi, hogy a játékosok „miként tudnak működni egy valóban topcsapat ellen.”
„A felkészülés során láttunk hét mérkőzést A-csoportos ellenfelek ellen, és azt gondolom, hogy többé-kevésbé boldogok lehetünk azzal, ami történt. Most viszont érkezik hozzánk egy igazi topcsapat, ami nyilván más kávéház lesz” – mondta Majoross Gergely.
Azt még nem lehet tudni, hogy a világ egyik legjobb hokisa, a háromszoros Stanley Kupa-győztes, kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnok, világkupa-első Sidney Crosby pályára lép-e a vendégeknél.
A magyar csapat eddig hét felkészülési találkozót vívott, ötször nyert, kétszer kikapott. Ausztriát 4–2-re és 5–1-re, Norvégiát 5–3-ra és 2–0-ra győzte le. A dánoktól előbb 6–2-re kikapott, majd pedig 4–2-re nyert ellenük. Múlt pénteken a szlovénok győztek 4–2-re Káposztásmegyeren.
„Azt hiszem, hogy a tervek szerint haladunk, először a sebességet és az intenzitást emeltük, és utána erre próbáltunk meg építeni. Ott tartunk, ahol szeretnénk. Vannak még apróságok, amelyek hiányoznak a nagy képből, de ezeket majd az utolsó napokban kitisztázzuk” – fogalmazott.
A Majoross-együttes kedden 19 órakor az MVM Dome-ban a világelső kanadaiakkal játssza utolsó felkészülési összecsapását, ezt az M4 Sport élőben közvetíti, majd a világbajnokság herningi csoportjában szombaton a németekkel találkozik először. Másnap következnek az amerikaiak, majd május 13-án a kazahok, 15-én a csehek, 16-án a házigazda dánok, 18-án a svájciak, 19-én pedig a norvégok. A nyolcas csoport első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, az utolsó kiesik, és 2026-ban a divízió I/A-ban szerepel majd.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg – Norvégia), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad – Szlovákia)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK – Románia), Garát Zsombor (Nottingham Panthers – Nagy-Britannia), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok) ,Horváth Donát (FEHA19), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC – Svédország), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur – Svájc), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (Újpesti TE)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit – Finnország), Laskawy Ferenc (Újpesti TE), Mihalik András (Debreceni EAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK – Románia), Szongoth Domán (KooKoo – Finnország), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK – Románia)
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 10., csütörtök
Magyarország–Ausztria 4–2
Április 11., péntek
Magyarország–Ausztria 5–1
Április 18., péntek
Magyarország–Norvégia 5–3
Április 19., szombat
Magyarország–Norvégia 2–0
Április 25., péntek
Magyarország–Dánia 2–6
Április 26., szombat
Magyarország–Dánia 4–2
Május 2., péntek
Magyarország–Szlovénia 2–4
Május 6., kedd
19.00: Magyarország–Kanada
A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI PROGRAMJA
Május 10., szombat
16.20: Németország–Magyarország
Május 11., vasárnap
12.20: Egyesült Államok–Magyarország
Május 13., kedd
20.20: Kazahsztán–Magyarország
Május 15., csütörtök
20.20: Csehország–Magyarország
Május 16., péntek
16.20: Magyarország–Dánia
Május 18., vasárnap
20.20: Magyarország–Svájc
Május 19., hétfő
20.20: Magyarország–Norvégia