Ezt Dean Evason szövetségi kapitány mondta el az eseményt felvezető hétfői sajtótájékoztatón a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben.
„Nem ígérhetem meg, hogy Crosby játszani fog. Ha nem késik a gépe, akkor ma éjjel érkezik meg Budapestre. Tudjuk, minden magyar szurkoló szeretné a jégen látni őt, de sem neki, sem a csapatnak nem szeretnénk rosszat. Amint megjön, beszélek vele, milyen állapotban van” – mondta az MTI kérdésére a Columbus Blue Jackets 60 éves vezetőedzője.
Hozzátette: csapatának a saját játékát kell játszania, mindegy ki az ellenfél, viszont minden riválist – így a magyart is – tisztelni kell.
„Már vasárnap volt egy meccsünk Ausztriában, ahol lassan kezdtünk, aztán lassan bemelegedtünk, és akkor a gólok sem maradtak el. Ebből szeretnénk tanulni, fejlődni, megnézni, milyen sorösszetételben vagyunk jobbak” – fogalmazott Evason.
A kétszeres világbajnok, 2019-ben a St. Louis Blueszal Stanley-kupa-győztes Ryan O'Reilly kiemelte, mindig megtiszteltetés a kanadai válogatottban szerepelni, ennek megfelelően állnak hozzá mind a világbajnoki felkészüléshez, mind a pénteken kezdődő vb-hez.
„Senkit nem szabad lebecsülni, és keményen kell hajtanunk. Az előkészületi meccsek éppen arra valók, hogy próbáljunk meg összeszokni, hiszen év közben erre nincs lehetőség, főleg egymás ellen játszunk” – jegyezte meg a Nashville Predators csatára.
A 34 éves O'Reilly a mostani kanadai keret egyik legrutinosabb játékosa, alapszakaszban 1152 mérkőzésen 824 pontot (303 gól, 521 gólpassz), rájátszásban 81 találkozón 67 pontot (26, 41) gyűjtött, a bajnoki címet hozó szezonjában pedig a rájátszás legjobbja volt.
A 18 éves Macklin Celebrini (San Jose Sharks), a tavalyi draft első választottja kiemelte, hogy nagyon nehéz szezonon vannak túl, de most a világbajnokság új lehetőséget kínál, és a nemzetközi mezőnyben lehet megmutatni, mit tudnak.
„Én nagyon fiatal vagyok, nincs akkora rutinom, mint Ryannek. Szeretnék jól beilleszkedni a csapatba, minél többet játszani, és pozitívan zárni a szezont” – mondta Celebrini, aki az első NHL-es idényében 70 találkozón 63 pontot (25 gól, 38 gólpassz) termelt.
A két csapat eddig 14-szer találkozott egymással, két döntetlen (még 1934-ben és 1938-ban) mellett 12-szer győztek a kanadaiak. Legutóbb egy évvel ezelőtt, ugyancsak az MVM Dome-ban 4–0-ra nyertek a vendégek.
A kedden 19 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. Előtte, 16.15-kor a szurkolók – nem csak azok, akiknek jegyük van a találkozóra – már találkozhatnak az aréna parkolójánál a két válogatott bevonuló játékosaival.
Az biztossá vált, hogy kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Stanley-kupa-győztes, vb-aranyérmes Crosby ott lesz a helyszínen, hiszen hétfőn este – ahogy erről a kanadai szövetség beszámolt – megérkezett a tengerentúlról a csapat szállodájába.
A tavalyi találkozót a helyszínen 14 925-en látták, ez a magyar hokis nézettségi csúcs, és ez a jegyértékesítő oldal adatai szerint most egészen biztosan megdől.
A kanadai együttes első világbajnoki mérkőzését szombaton vívja Stockholmban Szlovénia ellen, a magyarok ugyanazon a napon a németekkel szemben nyitnak Herningben.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg – Norvégia), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad – Szlovákia)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK – Románia), Garát Zsombor (Nottingham Panthers – Nagy-Britannia), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok) ,Horváth Donát (FEHA19), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC – Svédország), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur – Svájc), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (Újpesti TE)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit – Finnország), Laskawy Ferenc (Újpesti TE), Mihalik András (Debreceni EAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders – Egyesült Államok), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK – Románia), Szongoth Domán (KooKoo – Finnország), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK – Románia)
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 10., csütörtök
Magyarország–Ausztria 4–2
Április 11., péntek
Magyarország–Ausztria 5–1
Április 18., péntek
Magyarország–Norvégia 5–3
Április 19., szombat
Magyarország–Norvégia 2–0
Április 25., péntek
Magyarország–Dánia 2–6
Április 26., szombat
Magyarország–Dánia 4–2
Május 2., péntek
Magyarország–Szlovénia 2–4
Május 6., kedd
19.00: Magyarország–Kanada
A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI PROGRAMJA
Május 10., szombat
16.20: Németország–Magyarország
Május 11., vasárnap
12.20: Egyesült Államok–Magyarország
Május 13., kedd
20.20: Kazahsztán–Magyarország
Május 15., csütörtök
20.20: Csehország–Magyarország
Május 16., péntek
16.20: Magyarország–Dánia
Május 18., vasárnap
20.20: Magyarország–Svájc
Május 19., hétfő
20.20: Magyarország–Norvégia