Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Ceske Budejovice
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 17:21
Kellett a lelkeknek Kreisz Emma gólja (Fotó: MJSZ/Vörös Dávid)
Bár a németeket sem sikerült legyőznie a magyar női jégkorong-válogatottnak a Csehországban zajló A-csoportos világbajnokságon, gólt viszont ütött az utolsó meccsén. Kreisz Emmával és Hiezl Rékával beszélgettünk a találatról, amely nagyon kellett a lelküknek.

„Nagyon vártuk már, hogy betaláljunk, hiszen mindenki úgy gondolta, megérdemlünk pár gólt. A fonákoldalamon befordultam, rálőttem a kapura, és azt láttam, megáll a játék, a bíró mutatja, hogy bent van – az volt a fejemben, hogy végre!” – idézte fel Kreisz Emma a németeknek lőtt gólját, amely nagyon kellett a lányok lelkének.

A győzelem azonban nem lett meg, így a németek elleni 4–1-es vereséggel búcsúzott a magyar női jégkorong-válogatott az A-csoporttól. Jövőre nem lehet más a cél, mint a visszajutás – többek között erről is beszélt Kreisz Emma, illetve Hiezl Réka az NSO Tv-nek. Mint ahogy az is szóba került, meddig fognak még azon rágódni, hogy miért nem mentek be a helyzeteik ezen a világbajnokságon. 

JÉGKORONG
A-CSOPORTOS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG
6. JÁTÉKNAP
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4–1 (0–0, 1–1, 3–0)
Ceské Budejovice, Budvar Aréna, 3415 néző. Vezette: Zuzana Svobodá (cseh), Amanda Tassoni (amerikai) – Jennifer Cameron (amerikai), Jessica Lundgren (svéd)
NÉMETORSZÁG: ABSTREITER – Hark, GLEISSNER/ Strobel, Jobst-Smith 1 / Scaffrath, Botthof / T. Schmitz, Weichenhain – HADRASCHEK 2, NIX (2), KLUGE 1 (2) / VOIGT (2), Luisa Welcke, Lilli Welcke (1) / Schiefer, Haider, Bartsch / L. Schmitz, Boico, Poindl. Szövetségi kapitány: Jeff MacLeod.
MAGYARORSZÁG: Németh A. – Baker, Odnoga / Lippai, Mayer (1) / Németh B., Hajdu / Haraszt / Bahiczki-Tóth – Gasparics, SEREGÉLY (1), KREISZ 1 / HUSZÁK, Heizl, Jókai-Szilágyi / Pázmándi, Dabasi, Metzler/ Weiler, Horváth I., Polonyi. Szövetségi kapitány: Pat Cortina.
Gól: 1–0: Hadraschek – 27:56 (Nix, Kluge – emberelőny), 1–1: Kreisz – 36:16 (Seregély, Mayer), 2–1: Jobst-Smith – 45:38 (Lilli Welcke, Voigt – emberelőny), 3–1: Kluge – 49:00 (Voigt), 4–1: Hadraschek – 58:01 (Kluge, Nix – üres kapu)
Kapura lövések: 23–13
Emberelőny-kihasználás: 2/4, ill. 0/3

 

Legfrissebb hírek

Ezüstéremmel zárták a magyarok a Socca Women’s Aegean Cupot Krétán

Minden más foci
59 perce

Elkészült a női divízió 1/A jégkorong-világbajnokság programja

Jégkorong
19 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

Kangyal Balázs szerint nem volt tökéletes 60 perce a BJA-nak a „Konti Kupában”

Jégkorong
2025.10.20. 19:54

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03
Ezek is érdekelhetik