A rájátszás-kvalifikációban a Bécs ellen hatalmas harc volt mindegyik találkozó, az első összecsapáson a Fehérvár nyert 2–1-re, idegenben egy gól döntött az osztrákok javára, végül a minden eldöntő harmadik mérkőzésen, pénteken a Fehérvár nyert 3–2-re.
„Bár a nehezebb úton jutottunk be a playoffba, ezt előnyként kell felhasználnunk. Mindenki ott volt mentálisan már a mérkőzés elejétől. A szurkolóink fantasztikusak voltak, hangos volt az egész aréna. Ez extra lendületet adott a srácoknak. Mind a négy sorunk jól játszott, energikusak voltunk, akadt olyan játékosunk, aki sérüléssel vállalta a mérkőzést” – mondta a Nemzeti Sportnak a Bécs elleni győzelem után Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.
„Kemény mérkőzés volt, csak úgy, mint az első kettő – tette hozzá Terbócs István. – Örülök, hogy mi jöttünk ki jól ebből a párharcból, ez a továbbjutás nagy löketet adhat a továbbiakra. Sok helyzetünk volt, előbb is eldőlhetett volna, akkor nem lett volna ilyen izgalmas a ma este. Helyzetkihasználásunkon igyekszünk javítani. Fontos volt a jó kezdés, egyből magunkhoz ragadtuk a momentumot. Sajnos néhány hibánkból lehetőségekhez jutottak, ebből pedig tudtak táplálkozni, de ez igaz volt az egész párharcra. Ezeket a hibákat kell minimalizálni.”
A lefújás után az osztrák központú hokiliga le is zavarta a negyeddöntők választási procedúráját, az alapszakasz első négy helyezettje választhatott és kezdi pályaelőnyről a négy győzelemig tartó párharcot. Kiss Dávid együttesét a második helyen záró Red Bull Salzburg vette ki, vasárnap pedig már el is kezdődik a rájátszás.
„Szinte biztos voltam benne, hogy a Salzburg választ ki minket. Izgatottan és motiváltan várjuk a párharcot, tudjuk, hogy nehéz kihívás előtt állunk, találkoztunk már velük a döntőben, vagy a negyeddöntőben is – nyilatkozta Kiss. – Vasárnap remélem ki tudjuk használni az elmúlt mérkőzéseken szerzett lendületünket, előnyt szeretnék kovácsolni abból, hogy ők az elmúlt egy hétben pihentek és csak edzettek.”
A két együttes idénybeli négy egymás elleni mérkőzését kivétel nélkül az osztrákok nyerték meg, az utolsó találkozón az alapszakasz végén pont a bikák ellen bukta el a legjobb hatot a Fehérvár, így Chase Bergeréknek van bőven miért visszavágniuk. A Fehérvár mellett szólhat, hogy három mérkőzéssel a háta mögött lendületből érkezik, míg az RBS az elmúlt bő egy hétben „csak” edzett. Az alapszakaszban mindkét gárda 27 rendes játékidős győzelmet szerzett, az emberhátrányos egységek is szinte azonos mutatóval állnak, az osztrákok neve mellett 75.8% áll, míg a Fehérvár mellett 75.7%, egyébként mindkét mutató a liga utolsó harmadába tartozik. A párharc esélyese a Salzburg, de ha a Volán meg tudja közelíteni az ősszel mutatott formáját, meglepheti a címvédő alakulatot.
OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA (ICEHL)
A negyeddöntő menetrendje
március 2. Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19, 16.30
március 4. Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg, 19.15
március 7. Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19, 19.15
március 9. Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg, 16.00
március 11. Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 (ha kell), 19.15
március 14. Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg (ha kell), 19.15
március 16. Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 (ha kell), 16.30