Jó tanulási lehetőség volt a lengyelországi torna férfi hokisaink számára

B. Zs.B. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 12:04
Mihalik Gergő (balra) a lengyelországi tornán debütált a válogatottban (Fotó: MJSZ)
Csütörtöktől szombatig a magyar férfiválogatott Lengyelországban szerepelt a Négy Nemzet Tornáján, a mieink Szlovéniával, Olaszországgal, valamint Lengyelországgal mérkőztek meg, és a harmadik helyen végeztek.

EGY GYŐZELEM, KÉT VERESÉG, ezzel a mérleggel zártak a mieink Sosnowiecben. Alapvetően ezeken a tornákon nem az eredményességen van az elsődleges hangsúly, hanem a különböző játékelemek gyakorlásán, valamint kicsit már a jövő építésén is, vagyis hogy a szakmai stáb jó néhány olyan fiatal játékost kipróbáljon, akik nem biztos, hogy rövid, de hosszabb távon jó eséllyel a válogatott jövőjét jelenthetik.

Ha a három mérkőzést megvizsgáljuk, Szlovénia és Olaszország ellen rendben volt a játékunk, de a rutin hiányzott, hogy ezt a két találkozót ne csak három ponttal zárják a mieink. Talán a háromnapos torna utolsó mérkőzése sikerült kicsit rosszabbul, jóval kevesebb volt a kapura lövésünk, mint a lengyeleknek, és mintha az energia is kicsit elfogyott volna. Ez valahol érthető, hiszen a fiatalok egy része nem játszik hetente a felnőttek között ilyen tempójú találkozókon. A májusi világbajnokságig még van idő, amelyen a szakmai stáb több rutinos játékossal is számolhat, így a fiatalos lendület mellé a tapasztalat is megérkezik majd a válogatotthoz.

„A mérkőzések ennél csak nehezebbek lesznek a vébén. Ez a torna jó tanulási lehetőség volt ennek a keretnek, olyan srácoknak, akik lehet, még sohasem szerepeltek ilyen szinten, vagy viszonylag kevés tapasztalatuk van ezen a téren. Mindezek ellenére a kritika megfogalmazása fontos. A terveken nem sokat változtatott ez a torna, maradt bennünk rengeteg kérdés, hogy kikre számíthatunk, vagy lesz-e olyan, aki meglepetést tud okozni. Egy fiatalabb kerettel tervezzük elkezdeni a világbajnoki felkészülést, de hogy kiket hívunk be, akik ezen a lehetőségen keresztül kiharcolhatják a további szereplést is, nos, ezekre a kérdésekre sok választ kaptunk most, ami hasznos. A játékunkról is sokat tanultunk, látjuk, mik a gyengéink, tudjuk, mi az, amire építhetünk, hol lehetnek olyan játékkapcsolatok, amelyek előrébb visznek minket”   – mondta Majoross Gergely a Magyar Jégkorongszövetség felületén.

 

Legfrissebb hírek

Az új sorozatból mindenképpen profitálhat a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.10.10. 10:04

Jégkorong NEK: a norvégokkal kezdenek a mieink

Jégkorong
2025.10.09. 14:15

Majoross a jégkorong NEK-ről: jót tesz egy szervezettebb versenysorozat

Jégkorong
2025.10.06. 19:36

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2025.10.03. 18:21

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
2025.09.30. 11:58

Négy Nemzet Tornája: simán kikaptak a németektől női hokisaink

Jégkorong
2025.08.29. 19:46

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2025.08.21. 22:45

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
2025.08.19. 14:39
Ezek is érdekelhetik