Jégkorong: megszerezte élete első gólját, még keményebben dolgozik tovább a Fehérvár támadója

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 07:01
Fotó: Kovács Péter
Az első gól mindig különleges, a Hydro Fehérvár AV19 támadója, Ambrus Csongor ebben az idényben két ízben is átérezhette, milyen első alkalom, ugyanis a magyar válogatott után a Hydro Fehérvár AV19 színeiben is megszerezte élete első gólját.

 

Ambrus Csongor csíkszeredai születésű játékos, a fehérvári hokiakadémián nevelkedett és járta végig a ranglétrát. Az Erste Ligában szereplő FEHA19 együttesében egyre jobban meghatározó szerepet tölt be, míg az ICEHL-ben induló Hydro Fehérvár AV19-ben egyre több játékidőt kap. A bizalmat jó játékkal igyekszik meghálálni a fiatal játékos, aki ebben az idényben bemutatkozott a felnőtt válogatottban is, ahol rögtön eredményes volt. Vasárnap, a Linz ellen az osztrák központú ligában a Fehérvár színeiben is átesett a tűzkeresztségen, ő szerezte a kék-fehérek első gólját a mérkőzésen. Ez a találat volt Ambrus első gólja a Volánban. Szerdán a Fehérvár Salzburgba kezdi meg a három idegenbeli mérkőzést is magába foglaló hetét, az első állomás talán a legnehezebb is egyben, hiszen a sérülésektől megfogyatkozó Volánnak a BL-ben is menetelő Red Bull Salzburg ellen kell a Linz elleni találkozóhoz hasonlóan bravúrt elérni.

– Milyen érzés volt megszerezni az első gólját az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben?
– Nagyon jó érzés volt betalálni, már érett az utóbbi időben – mondta a Nemzeti Sportnak Ambrus Csongor. – Úgy éreztem, az elmúlt mérkőzéseken jól ment a játék, többször helyzetbe is kerültem, de nem ment be. Örülök, hogy ezúttal sikerült, teljesült egy álmom, sokat dolgoztam érte, remélem, még sok követi majd ezt a találatot.
Egyre kevesebben vannak, a Linz ellen három sorral tudtak játszani, mennyire vett ki sokat ez a győzelem a csapatból?
– Paprikás, jó hangulatú, rájátszás szagú találkozó volt. Nincs már messze a playoff, közeledünk az alapszakasz végéhez, minden pont számít. A Linz ellen mindenki sok munkát rakott bele a mérkőzésbe, blokkoltunk, ütköztünk, letámadtunk, a befektetett munka pedig meghozta a gyümölcsét.

– Szép idénye van eddig, hiszen bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban, ahol sikerült betalálni, valamint a Fehérvár színeiben is sikerült megszereznie az első ICEHL-es gólját.
– Önbizalmat adnak ezek az események, de egyúttal arra sarkal, hogy még keményebben dolgozzak, ezen az úton kell tovább haladnom.

– Nehéz hét előtt állnak, háromszor idegenben lépnek jégre, szerdán Salzburgban „kezdik el” a hetet.
– Kemény feladatok elé nézünk, mindenképpen pontokat szeretnénk szerezni. Háromszor játszunk idegenben, nem lesz könnyű, reméljük a sérültek közül lesznek visszatérők.

Jégkorong
2025.01.05. 19:17

Osztrák hokiliga: hősies játékkal győzött a Fehérvár a Linz ellen

Hatalmas csatában diadalmaskodott az igencsak tartalékosan felálló Volán hazai pályán a Linzet fogadva.

 

 

Legfrissebb hírek

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
23 órája

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.03. 21:52

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
2025.10.03. 16:35

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
2025.10.03. 10:33

Osztrák jégkorongliga: szétlövésben kikapott a Fehérvár Ljubljanában

Jégkorong
2025.09.28. 21:46

Hoki: „Célunk, hogy nagyobb teret kapjanak a fiatalok” – Kovács Attila

Utánpótlássport
2025.09.27. 20:41

Kétgólos hátrányból győzött a BJA a Brassó ellen

Jégkorong
2025.09.21. 20:53

Erdély Csanád: Az a szerencse, hogy Kuralt ilyen kemény kötésű

Jégkorong
2025.09.20. 22:30
Ezek is érdekelhetik