Piszok nehéz helyzetben várhatta az összecsapást a forduló előtt listavezető Volán, ugyanis több mint egy sornyi játékosára nem számíthatott Kiss Dávid vezetőedző: Sebők Balázs, Kiss Roland, Anze Kuralt, Erdély Csanád, Ambrus Gergő és Magosi Bálint sem tudta vállalni a játékot. Ettől függetlenül, remek hangulatban kezdődött el a találkozó, ugyanis a Linzt jó néhány szurkoló is elkísérte.
Nagy iramban kezdtek a felek, a tartalékos Fehérvár előtt adódott több helyzet, a fölény pedig góllá érett, a 8. percben egy kapu mögött felperdülő korongot Ambrus Csongor talált meg először, aki középről pofozta be a vezető találatot, a fiatal csatár az első gólját szerezte az osztrák központú hokiligában. Később emberelőnybe került a Linz, érkeztek is a lövések Rasmus Reijola felé, de a finn hálóőr a védők segítségével állta a sarat. A hősies védekezés meghozta a gyümölcsét, hat és fél perccel a szünet előtt emberelőnyben Cameron Gaunce bombája akadt be.
A második játékrészben időnként beszorult a fáradó Fehérvár, de a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek. Kétgólos előny birtokában sem várt könnyű utolsó húsz perc a Volánra, és ez már az első pillanattól beigazolódott, nyomott a Linz, és öt perc elteltével emberelőnyben Brian Lebler révén közelebb is zárkózott. Ahogy az erejéből telt, próbálkozott a Fehérvár ellentámadásokkal, de egyre jobban fogyott a szufla, a közönség is érezte az utolsó percekben, hogy kell a támogatás, egy-egy közbeszúrást nagy taps kísért. A végén a Fehérvárnak segített egy emberelőny is, Hári Jánosék kibekkelték a maradék időt, fontos három ponttal gazdagodott a Volán és így továbbra is a tabella első helyén áll.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–STEINBACH BLACK WINGS LINZ 2–1 (2–0, 0–0, 0–1)
Székesfehérvár, Alba Aréna, 4078 néző. V: Nikolic (osztrák), Zrnic (szlovén), Nothegger (osztrák), Váczi
FEHÉRVÁR: REIJOLA – Atkinson, Campbell / GAUNCE 1, Messner / Stipsicz, Stajnoch – BARTALIS, HÁRI (1), Brown / Cheek, Berger, Kulmala / Mihály (1), Németh (1), Terbócs / AMBRUS CS. 1 Edző: Kiss Dávid
LINZ: REDER – ROE (1), Scheid / Kragl, Moro / Wolf, Würschl / Söllinger – Stuart, Knott, St-Amant (1) / LEBLER 1, Collins, Feldner / Pusnik, Maver, Ograjensek / Witting, Bretschneider, Neubauer. Edző: Philipp Lukas
Kapura lövések: 27–21
Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Minden dicséret megilleti a srácokat, nagyon keményen végigdolgozták ezt a mérkőzést, fegyelmezettek maradtunk. A védekezés volt a kulcs, ebben mindenki részt vett. Sok a sérültünk, mindenkinek sok jégideje volt. Amikor kellett, nyugodtak maradtunk, hátráltunk, blokkoltunk.
Philipp Lukas: – A találkozó eleje volt a kulcs, nem kezdtünk jól, az ellenfelünk viszont igen. Végig üldöztük őket, a mérkőzés második felére feljavultunk, a kapusunk megadta az esélyt arra, hogy visszajöjjünk, de nem sikerült.
M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
1. Fehérvár AV19 | 36 | 23 | 1 | 1 | 11 | 113–83 | +30 | 72 |
2. Bozen Südtirol | 34 | 19 | 7 | – | 8 | 115–82 | +33 | 71 |
3. Klagenfurt | 34 | 20 | 2 | 4 | 8 | 123–89 | +34 | 68 |
4. Villach | 35 | 16 | 5 | 3 | 11 | 130–105 | +25 | 61 |
5. Graz | 35 | 18 | 1 | 4 | 12 | 102–84 | +18 | 60 |
6. Salzburg | 31 | 17 | 2 | 4 | 8 | 113–92 | +21 | 59 |
7. Linz | 34 | 17 | 3 | 2 | 12 | 101–91 | +10 | 59 |
8. Olimpija Ljubljana | 36 | 11 | 7 | 2 | 16 | 98–107 | –9 | 49 |
9. Pustertal Wölfe | 33 | 12 | 1 | 4 | 16 | 106–109 | –3 | 42 |
10. Vienna Capitals | 34 | 11 | 3 | 2 | 18 | 80–98 | –18 | 41 |
11. Vorarlberg | 35 | 10 | 1 | 3 | 21 | 84–119 | –35 | 35 |
12. Asiago | 35 | 6 | 2 | 6 | 21 | 93–134 | –41 | 28 |
13. Innsbruck | 36 | 6 | 3 | 3 | 24 | 74–139 | –65 | 27 |