Marton Tibor szerint furcsa lesz, hogy magyar bajnoki és Erste Liga-rájátszás is szerepel a programban

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 09:21
Fotó: Kovács Péter
Marton Tibor, a Budapest Jégkorong Akadémia másodedzője volt a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában Edvi László vendége.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban a Budapest Jégkorong Akadémia ugyanannyi ponttal (46) áll, mint az éllovas Gergyói HK. „Jól néztünk ki augusztusban” – mondta Marton Tibor azzal kapcsolatban, hogy a felkészülést látva várható volt-e az ennyire jó szereplés.

Arról is szó esett, hogy a mostani jégkorongidényben magyar bajnoki és Erste Liga-rájátszás is lesz. „Nem tudom, mi lenne a jó megoldás. Ez most olyan, mint ha az Európa-bajnokságot a világbajnokság alatt rendeznék” – fogalmazott Marton.

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

Sulyán Alexa elérzékenyült, ahogy visszanézte 200 méteres országos csúcsát

Atlétika
8 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
20 órája

„A játékos közös érték” – vallja a magyar labdarúgó-válogatott erőnléti edzője

Magyar válogatott
Tegnap, 9:23

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
2025.07.28. 21:07

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától, az FTC-nél folytatja

Jégkorong
2025.07.28. 11:05

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
2025.07.26. 11:56

Tusványos 2025: Mindenki az első hívó szóra jön a rádióba – Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:16

„Az emlékeim csupa pozitívak” – Garát-Gasparics Fanni a távozó Pat Cortináról

Jégkorong
2025.07.25. 09:31
Ezek is érdekelhetik