A Széchenyi István Egyetem csapata jégkorongtornát nyert Lengyelországban

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 18:24
Megállíthatatlan volt a Széchenyi István Egyetem hokicsapata a lengyelországi tornán (Fotó: UNI Győr ETO HC)
A Széchenyi István Egyetem jégkorongcsapata, az UNI Győr ETO HC megnyerte az EUHL (Európai Egyetemi Jégkorongliga) keretében tartott III. Malopolska Winter Cup tornát Lengyelországban.

A Széchenyi István Egyetem beszámolója szerint a gárda az első mérkőzésen rögtön a házigazdával, az UHT Sabersszel csapott össze és aratott 6–4-es győzelmet. Érdekesség, hogy a lengyel együttesben pályára lépett a légiósként ebben a szezonban Lengyelországban játszó Vadócz Bendegúz is.

A második találkozón a szlovákiai Philosophers Nitra volt az ellenfél, amellyel az előző szezonban kiélezett párharcot vívtak a győriek. Ezúttal viszont kérdés sem merült fel, ki viszi el a három pontot, mert 13–3 lett a végeredmény a magyar csapat javára.

Az utolsó meccsen az EUHL tavalyi második helyezettje, a szintén szlovákiai Gladiators Trencin gárdája következett. Velük már az idei idényben is találkozott az UNI Győr ETO HC, s akkor hazai pályán kikapott 5–3-ra. Most egy 6–1-es győzelemmel sikerült a visszavágás. Ez egyúttal a torna első helyét is jelentette, amelynek értékét növeli, hogy magyar egyetemi csapat még soha nem nyert ilyen kupát az EUHL fennállása óta.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Micsoda buli! – Thury Gábor publicisztikája

Jégkorong
2025.05.26. 23:36

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

Jégkorong: Miskolczi Márk marad Miskolcon

Jégkorong
2025.05.24. 18:42

Magyarország rendezi a 2026-os női divízió 1/A jégkorong-világbajnokságot – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 14:58

Jégkorong: három finn légiós távozik az FTC-től – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 11:57

Erste Liga: hosszabbított saját nevelésű játékosával a DVTK – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 10:09

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04
Ezek is érdekelhetik