Korongbedobásra felkészülni – kezdődik az Erste Liga!

Vágólapra másolva!
2024.09.13. 09:00
A címvédő Corona Brasov a tavaszi döntő megnyerése után (Fotó: Corona Brasov)
Négy mérkőzéssel pénteken elkezdődik az Erste Liga 2024–2025-ös idénye. Jégre lép a címvédő Brassó, amely otthon fogadja a Csíkszeredát, a magyar bajnok Ferencváros pedig Debrecenben rajtol.

 

Megszűnik vagy legalább kisebb lesz az erdélyi csapatok dominanciája az Erste Ligában? Képesek lesznek-e az anyaországi együttesek felvenni a kesztyűt, és igazolásaikkal, utánpótlásképzésük hatékonyságával megizzasztani a bajnokság legjobbjait, esetleg túlnőni a magyar bázisú ligában? Valóban kiélezettebbé, vonzóbbá teszi a magyar bajnoki versenyfutást az új lebonyolítási rendszer? Egyelőre ismeretlen fiatalok és klubot váltó veteránok lehetnek meghatározó játékosok leendő klubjukban? És végül: ki nyeri meg az Erste Liga 2024–2025-ös kiírását? Rengeteg kérdés, amelyekre keressük a válaszokat, és biztosat csak tavasszal mondhatunk, de addig is megkíséreljük a lehetetlent: előre látni a jövőt. Lássuk, mi várhat ránk az új idényben!

Előbb azonban tekintsünk vissza az elmúlt öt évadra, amelyeknek végén egy kisebb kivételt leszámítva erdélyi csapat örülhetett. Ez kisebb kivétel pedig a 2019–2020-as bajnokság, amikor a koronavírus-járvány miatt nem lehetett lejátszani az ­Erste Liga döntőjét, így holtversenyben a két finalista, a Csíkszereda és a Ferencváros végzett az élen. Legutóbb a Brassó, előtte a Gyergyói HK, még korábban kétszer egymás után a Csík nyert. Ennek tükrében fel kell kötnie a gatyáját annak a magyarországi csapatnak, amely a jól működő, anyagilag stabil lábakon álló külhoniakkal versenyre akar kelni. Ráadásul nemcsak minőségi légiósokat, hanem már bizonyító vagy még fiatal, ambiciózus edzőket szerződtettek Erdélyben, sőt a 2023-as bajnok Gyergyónál nem titkoltan az a cél, hogy erősebb ligába, az osztrák bázisú ICEHL-be kerüljön a csapat. Dave MacQueen címvédőként vezeti a brassóiakat, Kevin Constantine (Csíkszereda) NHL-es múltja és a Volán élén elért sikerei önmagukért beszélnek. Markus Juurikkala (Gyergyó) is nagyszerűen teljesített az előző idényben az Újpest élén egészen addig, amíg nem sújtotta elképesztő sérüléshullám a lila-fehéreket.

Hogy sikerülhet-e valóban egy anyaországi csapatnak megelőznie az erdélyieket, erősen kétséges, de ha valakinek, talán az FTC-Telekomnak van rá a legtöbb esélye. Fodor Szabolcs együttese sorozatban nyeri a magyar bajnokságokat, és még akkor is képes eljutni az Erste Liga döntőjéig, ha az alapszakaszban gyengébben szerepel. A Fradi amerikai, finn, kanadai és orosz légióst is szerződtetett a nyáron, nem ok nélkül, ugyanis csapatkapitányát, Nagy Gergőt és az előző idényben nagyszerűen játszó Nolan LaPorte-ot is pótolnia kellett. A zöld-fehéreknél talán egyik csapat sem áhítozik jobban az Erste Liga-győzelemre, a gárda rendre ott van a végelszámolásnál, az elmúlt öt évben három döntőt is elveszített, és csak a már említett 2019–2020-as idény végén ünnepelhetett, de a megosztott bajnoki cím nem az, amire a zöld-fehérek valóban vágynak.

Nagy Gergő (jobbra) a 2024–2025-ös idényben már nem a Ferencváros sikeréért küzd, hiszen a nyáron szerződtette a Budapest Jégkorong Akadémia HC (Fotó: Árvai Károly)

Ráadásul a következő kiírásban már a magyar bajnoki címért is külön meg kell majd küzdeniük a csapatoknak, az eddigi gyakorlattól eltérően nem az Erste Ligában legelőkelőbb helyen végző anyaországi együttes kapja meg ezt az elismerést, hanem az alapszakasz után külön „minirájátszásban” dől el a cím sorsa. A hét magyarországi csapat közül az alapszakaszban legjobban teljesítő egyből az elődöntőbe jut, a másik hat pedig két győzelemig tartó párharcban juthat a legjobb négybe. A döntő már az egyik fél harmadik győzelméig tart majd, és még csak ezután kezdődik az Erste Liga rájátszása – a szokásos módon az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcokkal.

Az Erste Liga alapszakasza 36 fordulóból áll, mindegyik csapat négyszer játszik minden ellenfelével, kétszer hazai pályán, kétszer idegenben. Ezt követi a hazai csapatok számára kiírt magyar bajnoki cím eldöntése, miközben az erdélyiek a román bajnokságban szerepelnek, majd március 9-én kezdődik az Erste Liga rájátszása. Középszakasz és rájátszás-kvalifikáció ezúttal sem lesz, a playoffban az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja, az utolsó kettőnek véget ér az idény. Az Erste Liga rájátszásában a párharcok már az egyik fél negyedik győzelméig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét április 8-án rendezik. Ha szükség van hetedik meccsre, április 19. lesz az időpontja.
TUDNIVALÓK AZ IDÉNYRŐL

Természetesen azért a többi csapatot sem lehet leírni, hiszen a Budapest Jégkorong Akadémia HC például két – a magyar jégkorong szempontjából – meghatározó veteránt igazolt, Sofron Istvánt és Nagy Gergőt. Az újpestiek a távozó Juurikkala helyére kanadai mestert neveztek ki, aki többek között a német másodosztályban is edzősködött már, a DVTK-t Láda Balázs igyekszik sikerre vezetni, a DEAC pedig a ligában már bizonyító légiósokat igazolt közvetlen riválistól, így mindegyik gárda képes lehet meglepetést szerezni. Nem esett még szó a Dunaújvárosi Acélbikákról és a FEHA19-ről. Mindkét együttes látott már szebb napokat, előbbihez 14 (!) új játékos csatlakozott a nyáron, lehetetlen megjósolni, mire megy velük Somogyi Balázs vezetőedző. A másik ­Fejér megyei kiscsapat, a FEHA19 is edzőt cserélt, a korábban a DVTK-nál dolgozó Tokaji Viktor próbál a légiósokkal kiegészült akadémistákból versenyképes alakulatot kreálni.

Pénteken bedobják a korongot az Erste Ligában (Fotó: utehoki.hu)

Az biztos, a végső győzelemre legalább négy-öt csapat pályázik valós eséllyel, ezért is lehetetlen megjósolni, melyiknek jön ki legjobban a lépés az egyre erősödő Erste Ligában. Arra, hogy megtudjuk, ki nyeri a következő idényt, még várnunk kell, arra viszont már nem, hogy ismét magyar klubhokit láthassunk, ugyanis pénteken bedobják a korongot az Erste Liga 2024–2025-ös idényének első játéknapján – rögtön négy mérkőzésen.

AZ ELSŐ JÁTÉKNAP PROGRAMJA
ERSTE LIGA, 1. FORDULÓ
17.30: Corona Brasov (romániai)–SC Csíkszereda (romániai)
18.30: DEAC–FTC-Telekom
18.30: DVTK Jegesmedvék–FEHA19
18.40: Budapest JAHC–UTE

„Fehérváron a fejlesztés tekintetében összeérnek a szálak, így tavaly az U21-es gárda edzőjeként is figyelemmel kísértem a srácokat. Az egész projekt többször átalakult, az edzői stáb változott, a csapat átköltözött az ICEHL-csapat régi öltözőjébe. Az elmúlt öt hét célja az összerázódás volt, szerintem ez jól sikerült, nagy lépésekkel haladtunk előre, készen állunk a rajtra. A liga változott, jóval több a minőségi légiós, kiegyenlített a mezőny. Nekünk kicsit szűkebb a kabátunk több szempontból is, de a keret magja két-három éves tapasztalattal bír, ebből kell előnyt kovácsolnunk” – vélekedett a FEHA19 vezetőedzője.

TOKAJI VIKTOR

„Nehéz a feladat elsőéves edzőként, de nagyszerű stáb vesz körül, mindennap új tapasztalatokkal gazdagodom. Nemcsak fizikailag, mentálisan is építeni kell a keretet. Nem egyszerű, de örülök a váltásnak, jól érzem magam ebben a szerepben. Teljesen újra kellett építenünk a csapatot, mindössze két játékost tartottunk meg, ez hatalmas változás, hosszú folyamat, mire kialakul az az összhang, amit szeretnénk, de jó úton járunk. Ezt igazolja, hogy ugyan csak edzőmérkőzésen, de sikerült megvernünk a Ferencvárost. Ha ellenük egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne mások ellen, ha többször is, keményen, kevés hibával játszunk” – bizakodott a DAB vezetőedzője.

SOMOGYI BALÁZS

„Elégedettek vagyunk a felkészüléssel, a mérkőzéseket látva úgy tűnik, jobban állunk, mint tavaly ilyenkor, ezúttal sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottunk. Nyilván nem egyszerű szituáció, amikor az első fordulóban a Ferencvárossal találkozol, de felmérhetjük, hol tartunk. Előny lehet, hogy a mag együtt maradt, szeretnénk, ha a magyar játékosaink közül egy-kettő ott kopogtatna a válogatott ajtaján, ebben próbálunk nekik segíteni. Tavaly a rájátszás volt a cél, ezt elértük, idén is ez a minimális elvárásunk, de feljebb szeretnénk lépni néhány helyezéssel” – árulta el a DEAC vezetőedzője.

VASZJUNYIN ARTYOM

„Kiváló nyári munkát végzett mindenki, jó állapotban érkeztek meg a játékosok. Az edzőmérkőzések többségét magasabban jegyzett ellenfelek ellen játszottuk. Mindenben előre szeretnénk lépni az előző idényhez képest, közben a fiatal magyar jégkorongozókat is szeretnénk beépíteni. Ezt a két célt kell egyszerre elérni. Keményen dolgozunk, izgatottak vagyunk, a csapat karaktere erősödött, jó szellemiségű játékosokat találtunk a meglévő mag mellé, reméljük, a sérülések is elkerülnek minket, következetes, stabil teljesítményt szeretnénk nyújtani” – fogadkozott a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.

LÁDA BALÁZS

„Jól sikerült a felkészülés, és az edzőmérkőzésekkel is elégedett voltam, sokat tanultunk magunkról, mint csapat. Sok az új játékos, így kellett idő, mire a kémia kialakult a sorok között. Megvannak a megfelelő karakterek a csapatban, akadnak tapasztalt játékosaink, de lehetőséget kapnak tehetséges fiatalok is. Sokat fejlődött a liga az elmúlt években, magyar jégkorongozók jöttek ki az akadémiákról, valamint a légiósok is felismerték, milyen kompetitív bajnokság az Erste Liga. Kihívásokkal teli idény lesz, szoros a mezőny, szeretnénk a rájátszásba jutni és a bajnoki címekért harcban lenni” – jelentette ki az UTE vezetőedzője.

JASON MORGAN

„Csillagos tízesre értékelném a felkészülést, nagyon jó hozzáállást tapasztaltam a srácoktól, mindenki sok munkát tett bele. Az előszezon mérkőzései az elmúlt évekhez viszonyítva remekül sikerültek, nálunk van talán a legkevesebb légiós a ligában, de ez a játékunkon nem látszott. Örülök, hogy ezt a koncepciót a klubon belül is mindenki pártolta, de a három kiszemeltem a külföldi lehetőséget választotta, amit abszolút támogatok. A keretben egyaránt vannak fiatalok és idősebbek, az elsődleges célunk a rájátszásba kerülés, ott pedig már bármi megtörténhet” – közölte a BJAHC vezetőedzője.

KANGYAL BALÁZS

„A csapat fele kicserélődött, s ha úgy vesszük, hogy hat éve érkeztem a klubhoz, akkor most ezt a hatéves időszakot zártuk le. Megint kicsit újra kell építeni a csapatot. Nem volt hosszú a felkészülés, augusztus 19-től edzettünk jégen. A legfontosabb az volt, hogy a srácok megkapják a Fradi-életérzést, megtanulják, milyen klubba jöttek és hogyan kell küzdeni a Ferencvárosért. Ez volt az alap. A terv szerint haladunk, de a taktikánk megvalósítása négy hét után még nem gördülékeny, a legfontosabb, hogy csapatként küzdjünk és szépen építsük magunkat” – mondta az FTC-Telekom vezetőedzője.

FODOR SZABOLCS

„Évről évre erősödik az Erste Liga, egyre jobb légiósok érkeznek a csapatokhoz, olyanok is, akiknek korábban nem volt vonzó a magyar bázisú bajnokság. Legalább négy vagy öt végső győzelemre esélyes van, nagy lesz a harc. Szeretnénk megvédeni a címünket, ehhez nagyjából sikerült együtt tartani a csapatot, a távozókat pedig, úgy gondolom, jól pótoltuk. Regnáló bajnokként nehéz dolgunk lesz, mert mindenki ellenünk akar majd nyerni, de erre készülünk és készítjük fel a játékosokat is. Már az idény elején is jól szeretnénk játszani” – szögezte le a Corona Brasov másodedzője.

STRENK HUNOR

„Szeretnénk felülmúlni a tavalyi teljesítményünket, joggal várják el tőlünk, hogy döntőbe jussunk, és azóta, hogy megnyertük az Erste Ligát, azt is, hogy ismét felérjünk a csúcsra. Mindegyik csapat erősödött a nyáron, minket egyelőre három sérülés hátráltat. A csapat magja már három-négy éve együtt dolgozik, az edzői stábunk viszont teljesen új. Fiatal trénereket szerződtettünk, jó elképzelésekkel, viszont az ő játékrendszerük elsajátításához még idő kell, de nem is most, hanem az idény végén kell a legjobbunkat nyújtanunk” – számolt be a felkészülésről a Gyergyói HK általános igazgatója.

SZILASSY ZOLTÁN

„A Sportklubnál mindig magasak az elvárások, ahol elindulunk, ott nyerni szeretnénk. Mindennap azon dolgozunk, hogy fejlesszük a csapatot, meglátjuk, a végén ez mire lesz elég. A nyáron a hazai játékosainkkal sikerült megállapodnunk, erős a csapat magja, és a Sapientiától érkeztek sikeréhes fiatalok. Jelenleg két légiósunk van, de biztos, hogy hozzájuk még csatlakoznak mások is. A Gyergyó és a Brassó a legnagyobb riválisunk, de a többi találkozón is kiélezett küzdelemre számítok. Kemény, sokat dolgozó csapat akarunk lenni, amely ellen nehéz játszani” – hangsúlyozta a Csíkszereda másodedzője.

PÉTER RÓBERT

…edzője lehet: Kevin Constantine

Talán meglepő lehet a választásunk, de inkább a Kevin Constantine körül kialakult kétes hátterű és kimenetelű ügyek, mintsem az amerikai tréner szakmai renoméja miatt. Tekintsünk el egy kicsit attól, mi történt vele az elmúlt egy évben, és beszéljenek róla az eredményei. A Volán élén kétségtelenül sikeres volt, először bejuttatta a csapatot az ICEHL (osztrák bázisú liga) döntőjébe – ahol aztán a jóval esélyesebb Salzburgtól söpréssel kikapott –, ezzel a történetében először a Bajnokok Ligájába is kvalifikálta magát az együttes. A válogatott élén az ilyen kiugró sikerek elmaradtak, de távozása után sem érte őt szakmai kritika a legközelebbi munkatársaitól és a játékosaitól sem. Más kérdés, vajon a keményvonalas, ellentmondást nem tűrő, már-már diktatórikus módszerei mennyire válnak be Csíkszeredában. Ha a játékosai beállnak mögé, ismét szép sikereket érhet el az erdélyi csapat.

...igazolása lehet: Sofron István

Nem gondoltuk volna egy évvel ezelőtt – amikor már sokan a visszavonulásáról pletykáltak –, hogy a magyar válogatott és klubhoki meghatározó alakja, Sofron István kerül ebbe a rovatba. Csakhogy a 36 éves, sokat látott csatár visszaköltözött az anyaországba, Csíkszeredából a Budapest Jégkorong Akadémia HC-ba igazolt a nyáron. Az előző idényben csak télen csatlakozott csapatához, de azonnal húzóemberré vált. A román bajnokságban és az Erste Ligában is pont/meccs átlag felett teljesített a finoman szólva is hullámzóan szereplő székelyföldi együttesben. Ráadásul nemcsak technikai tudása, képzettsége és tapasztalata miatt lehetett különösen fontos Kangyal Balázséknak a megszerzése, hanem személyisége, küzdeni akarása is példát mutathat fiatalabb csapattársainak. Elég csak arra gondolni, még a válogatott csapatkapitánya, Erdély Csanád is azt mondta róla legutóbb az olimpiai selejtezőtornán: „Sofron megadta a meccs alaphangját, az első ütközése után tudtuk, nekünk is így kell harcolnunk.”

 …felfedezettje lehet: Alekszandar Antonijevics

Nem csoda, ha egyelőre nem mond sokat a szerb-magyar kettős állampolgárságú csatár, Alekszandar Antonijevics neve még a hokirajongóknak sem. A még csak 17 éves támadó Szabadkán született, és már évek óta tagja a magyar korosztályos válogatottaknak. A FEHA19 játékosaként minden esélye megvan arra, hogy Tokaji Viktor kezei alatt – noha még utánpótláskorú –, a felnőttek mezőnyében játsszon hétről hétre. A nemzeti csapatban is nála idősebbek között szerepel, az előző idényben az U19-es és az U20-as válogatottban is játszott – igaz, pontot egyikben sem szerzett egyelőre. Nem úgy az osztrák utánpótlásligában, ahol 2023–2024-ben pont/meccs átlag fölött teljesített, 33 találkozón 34 egység került a neve mellé, ráadásul ugyancsak a húszévesek között.

AZ IDÉNY...

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik