Pozsgai Tamás visszavonul a hokiválogatottól

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.08. 15:51
Pozsgai Tamás (Fotó: jegkorongszovetseg.hu)
Nem játszik többet a magyar jégkorong-válogatottban Pozsgai Tamás.

A Budapest Jégkorong Akadémia HC 35 éves védője hétfőn a magyar szövetség (MJSZ) honlapján jelentette be döntését.

Pozsgai Tamás 2009 óta 146-szor szerepelt a nemzeti csapatban. Kilenc világbajnokságon lépett jégre, köztük a tavalyi elit vb-n Tamperében.

„Természetes folyamat a sportban, hogy ahogyan az ember idősödik, eljön az idő, amikor ezen már gondolkodnia kell. Szerencsére szép éveket tudhatok magam mögött a válogatottban, a tavalyi A-csoportos szerepléssel mindent sikerült elérnem, ami előzőleg hiányzott, teljessé, kerekké vált a pályafutásom. Persze, a bennmaradás még szebb lett volna” – fogalmazott Pozsgai.

Hozzátette, nem hirtelen jött az elhatározása, úgy érzi, átgondolt döntést hozott. Mint rávilágított, generációváltás zajlik a válogatottnál, többen, akik ebben a korban járnak, mostanában adják át a stafétát a fiatalabbaknak, hogy ők is egyre több nemzetközi tapasztalatot szerezzenek.

Pozsgait az MJSZ május 7-én, a Kanada elleni MVM Dome-beli edzőmérkőzésen köszönti majd.

A hátvéd hozzátette, az április 28-án rajtoló bolzanói divízió I/A-vb-n jó csapat szerepel majd.

„Sokan játszanak külföldön, egyre nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a fiatalok is. Van esély a feljutásra, de ez nehéz csoport, nehezebb, mint a ljubljanai volt. Ezzel együtt úgy látom, bármire képes a keret, optimistán várom a vb-t, szerintem kiharcolják a fiúk a feljutást” – mondta Pozsgai.

 

Legfrissebb hírek

A cseh másodosztályba igazolt a jégkorongozó Vay Ádám

Jégkorong
2025.10.17. 20:53

Az új sorozatból mindenképpen profitálhat a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.10.10. 10:04

Galló Vilmos góllal és gólpasszal segítette győzelemhez csapatát

Jégkorong
2025.10.08. 20:44

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2025.10.03. 18:21

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

Együttműködik a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros

Jégkorong
2025.09.16. 19:12

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35
Ezek is érdekelhetik