Erste Liga: nyolcgólos meccsen nyert a címvédő a székely rangadón

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 19:57
A Gyergyó nyerte a székely gárdák összecsapását (Fotó: Facebook/Gyergyói Hoki Klub)
A Gyergyói HK 5–3-ra legyőzte a Csíkszeredát a hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban, az Erste Ligában, pénteken.

Az első harmadban sokáig kellett várni az első találatra, majd a vendég Csíkszereda talált be először és szerezte meg a vezetést. A folytatásban azonban gyorsan fordult a meccs. A címvédő Gyergyónak kevesebb mint két perc kellett, hogy kiegyenlítsen, majd nem sokkal később, még az első játékrészben előnybe is került. Ezt követően a hazai gárda hárommal is el tudott lépni és ugyan a vendégek a végén szépen zárkóztak, de a győzelemhez ez már nem volt elég. 5–3 

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
GYERGYÓI HK (romániai)–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 5–3 (2–1, 1–0, 2–2)
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. V: André, Csomortáni, Magyar, Bandi (mind romániaiak). 
GYERGYÓ: RINNE – Fejes, Haaranen (1) / Dalhuisen, Mesikämmen / Raymond, Imre – VINCZE P. 1 (1), Császár (2), BODÓ 2 (2) / B. Orbán (2), SYLVESTRE 2, Sárpátki / Sándor-Székely, Tranca, Szigeti / Csiszer, Tamminen, Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA: O’Connor – Salló, Láday 1 / Gecse, Rutkowski (1) / Kubát (1), Ferencz-Csibi – ROKALY SZ., Reisz, FODOR CS. / Asuchak, MILAN 1 (1), Brown / Szkacskov (1), Részegh T., Becze T. 1 / Rokaly N., Casaneanu, Svetina. Edző: Václav Novák
Kapura lövések: 36–30. Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 2/1

 

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda vereséget szenvedett a Botosani otthonában

Minden más foci
Tegnap, 17:42

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
Tegnap, 14:32

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Erste Liga: a Fradiból hozott gólerős csatárt a magyar bajnokcsapat

Jégkorong
2025.08.08. 19:53

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42
Ezek is érdekelhetik