Erste Liga: Hetényiék nem ilyen idénykezdésre számítottak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 17:41
null
Hetényi magától is többet vár (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Kedden este Debrecenben a jégkorong Erste Liga utolsó helyén álló DEAC fogadja az utolsó előtti SC Csíkszeredát, és a hazaiak válogatott kapusa, Hetényi Zoltán jelezte: nem ilyen kezdésre számítottak.

A válogatott kapus a klub honlapjának elmondta: az máris látható, hogy nem néznek könnyű szezon elé.

„Nem ilyen kezdésre számítottunk, ez tény” – fogalmazott Hetényi. – „Csak jó csapatokkal fogunk találkozni, ugyanis nagyon sokat fejlődött a liga. Jó példa erre a FEHA19, amely 4–2-re legyűrte a Brassót legutóbb, a négy-öt éve tartó szisztematikus munka ott is meghozta gyümölcsét. Minden mérkőzés élet-halál harcnak ígérkezik, azonban kedden végre szeretnénk most már pontot, illetve pontokat szerezni. Az első két meccsünkön 15 gólt kaptunk, ez mutatja, hogy nem nagyon állt össze a védekezésünk, természetesen magamtól is sokkal többet várok.”

A mezőny egyetlen pont nélküli alakulatának kapusa kiemelte: hiába készültek keményen az idényre, nem indították jól az alapszakaszt. Három mérkőzés, három vereség, 7–21-es gólkülönbség. Előbb Miskolcon, majd a magyar bajnoki címvédő FTC otthonában maradtak pont nélkül a hajdúságiak, legutóbb pedig a címvédő Gyergyói HK nyert 6–3-ra a Debreceni Jégcsarnokban.

„Ettől függetlenül megvan a pozitív szellem a társaságban, kedden is ki akarjuk hozni magunkból a maximumot, akkor – bízom benne – rossz dolog nem történhet velünk. A védekező harmadban figyelnünk kell az ellenfél helyezkedésére, nem csupán a korongot birtokló emberre, ez sokat segíthet céljaink elérésében” – mondta Hetényi az eddigi öt összecsapásán két pontot szerző csíki gárda elleni mérkőzés előtt.

Legfrissebb hírek

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
2025.10.05. 17:23

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik