Erste Liga: Sági Martin a BJA HC-ban folytatja

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 09:48
Az Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémia HC szerződtette Sági Martint – olvasható a klub Facebook-oldalán.

Sági Martin az utóbbi két idényt Debrecenben töltötte, a 2022–2023-as kiírásban 35 mérkőzésen hat gólt és tíz gólpasszt jegyzett – írja a klub.

„Az előző idényem sajnos nem úgy alakult ahogy terveztem – mondta Sági. – Úgy éreztem, hogy mindenképp szükségem van új környezetre, ezen belül Budapest volt a fő célpontom, mert ide köt szinte minden. A legutóbbi kiírásban sok BJA-s játékossal beszéltem, és pozitív véleményeket kaptam válaszul. A Kangyal Balázzsal és a vezetőséggel való beszélgetések során, úgy érzem, könnyen közös nevezőre jutottunk. Nagyon hálás vagyok, hogy bizalmat kaptam tőlük.”

„A nyaram eddig kihívásokkal teli – árulta el. – A Pázmány Péter Katolikus egyetem jogász hallgatójaként próbálom teljesíteni az államvizsgáimat. Természetesen emellett csinálom a nyári felkészülésemet, hogy a lehető legjobb formában várjam az idénykezdést. Július közepén elutazok a menyasszonyommal egy kis időre, hogy feltöltődjek és kicsit kikapcsolódjak. Izgatottan várom már a nyitányt!”

Legfrissebb hírek

A cseh másodosztályba igazolt a jégkorongozó Vay Ádám

Jégkorong
2025.10.17. 20:53

Galló Vilmos góllal és gólpasszal segítette győzelemhez csapatát

Jégkorong
2025.10.08. 20:44

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

Az UTE simán megverte az előző idény ezüstérmesét, a címvédő is hat gól lőtt az Erste Ligában

Jégkorong
2025.09.19. 20:59

Együttműködik a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros

Jégkorong
2025.09.16. 19:12

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44
Ezek is érdekelhetik