Jégkorong-vb: az Egyesült Államok elleni zakóval rajtolt a címvédő Finnország

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 18:19
null
Nem erre számított a hazai közönség: az amerikai csapat bedarálta a finneket (Fotó: AFP)
A címvédő, társházigazda finn jégkorong-válogatott vereséggel kezdte a Lettországgal közös rendezésű elit-világbajnokságot, hiszen 4–1-re kikapott az Amerikai Egyesült Államoktól az A-csoport első meccsén. Eközben a B-csoportban Csehország 3–2-re legyőzte Szlovákiát.

FINNORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 1–4

Kiegyenlített küzdelmet hozott az előrehozott döntőnek is beillő mérkőzés első harmada, a csapatok hasonló mennyiségű lövést adtak le a kapukra, de gólt csak bő két perccel a játékrész vége előtt láthattunk: Teemu Hartikainen egy szépen kijátszott, emberelőnyös akció végén lőtt az amerikai kapuba.

 

A második harmad elején úgy tűnt, gyorsan egyenlít az Egyesült Államok, de Matt Coronato találatát a finn szövetségi kapitány challenge-elte, a videóbíró pedig igazat adott a házigazdáknak, maradt az 1–0-s finn vezetés. Ezzel együtt nem úszta meg kapott gól nélkül a házigazda, a mindössze 19 éves Cutter Gauthier élete első felnőtt mérkőzésén (a svéd származású center jelenleg a Boston College egyetemi ligás csapatát erősíti, de már nem sokáig, mivel tavaly az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers draftolta) góllal mutatkozott be – egyenlített a tengerentúli alakulat.

 

 

Az utolsó játékrészben beindult az amerikai csapat, a harmad felénél Drew O'Connor találatával megszerezte a vezetést, majd Alex Tuch góljával megduplázta előnyét – mindezt a tamperei közönség teljes megrökönyödésére.

 

 



A végjátékban minden mindegy alapon, a kapust lehozva rohamoztak a finnek, de ez is rosszul sült el nekik, Tuch a félpályáról is bevette az üresen hagyott kaput – meglepően fölényesen nyert az amerikai válogatott.

SZLOVÁKIA–CSEHORSZÁG 2–3

A fergeteges első harmad után kevesen hitték volna, hogy a 3–2-es cseh vezetés ki fog tartani a mérkőzés végéig. A szlovákok Martin Chromiak, illetve Mislav Rosandic találatával kétszer is vezettek, de a csehek a duplázó Lukás Sedlák vezérletével mindkét alkalommal egyenlítettek, majd a vezetést – s mint később kiderült, a győzelmet is – megszerezték.

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tampere)
Finnország–Egyesült Államok 1–4
(1–0, 0–1, 0–3)

Később

Svédország–Németország 1–0 (0–0, 0–0, 1–0)

B-CSOPORT (Riga)
Szlovákia–Csehország 2–3
(2–3, 0–0, 0–0)

Később
Kanada–Lettország 6–0 (2–0, 2–0, 2–0)

 

Legfrissebb hírek

Kanada simán legyőzte a finneket, így összejött az USA elleni döntő

Jégkorong
2025.02.17. 22:10

A Négy Nemzet Tornáján véget ért Sidney Crosby nagy sorozata Kanadával

Amerikai sportok
2025.02.16. 07:50

Javítottak a finnek az NHL Négy Nemzet Tornáján

Amerikai sportok
2025.02.15. 23:27

Könnyed amerikai siker az NHL Négy Nemzet Tornáján

Amerikai sportok
2025.02.14. 07:28

Juraj Slavkovsky nélkül, de KHL-es és NHL-es légiósokkal készülnek a szlovák hokisok az olimpiai selejtezőtornára

Jégkorong
2024.08.19. 12:10

Jégkorong: David Pastrnák döntött, Csehország hazai pályán nyert vb-t

Jégkorong
2024.05.26. 22:55

Kazahsztán letarolásával negyeddöntős az USA, Kanada legyőzte Svájcot

Jégkorong
2024.05.19. 23:25

Jégkorong-vb: Hadobás Zétény alkarsérülése rendbe jött, játszhat este

Jégkorong
2024.05.04. 13:36
Ezek is érdekelhetik