Jégkorong: Vas János boldog, hogy még játszhat, s az edzősködésbe is belekóstol

Tulajdonképpen hazatért Vas János.

Persze egy olyan „világutazó” esetében, mint ő, furának hathat ezt így kerek perec kijelenteni, ám ha azt vesszük alapul, hogy az egyszezonnyi eperjesi kitérőt követően az Erste Liga-szereplő DVTK Jegesmedvékhez hivatalosan kedden, a jégre pedig már szerdán visszatérő rutinos csatár családjával évek óta Miskolcon él életvitelszerűen, azért nem olyan nagy a meglepetés.

A magyar jégkorong egyik legkiemelkedőbb alakja a válogatott világelitbe jutásával végződő májusi, ljubljanai divízió 1/A-világbajnokságon az első és egyedüli hokisunk lett, aki játékosként mind a három újkori feljutásunkból részt vállalt. Amikor ezen jeles apropóból meglátogattuk alig több mint két hónappal ezelőtt, még nem tudott biztosat mondani a jövőjéről, ám azt már akkor leszögezte, fia biztosan a városban kezdi az iskolát szeptemberben. És végül az édesapja is ott kapott munkát – nem is akármilyet!

Válogatottunk korelnöke, a 38 évesen is kiváló formának örvendő – legutóbb a szlovák Extraligában az eperjesi csapat húzóembereként 32 meccsen 17 ponttal az együttest negyeddöntőig segítő – támadó tudniillik fél szemmel már a pályafutása utáni évekre is figyel: amellett, hogy a pályán várhatóan ismét a DVTK egyik kulcsembere lesz, immár az edzős­ködésbe is belekóstol a fiatalabb generáció élén.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek Miskolcon, és külön öröm, hogy immár az utánpótlás-nevelésbe is be tudok segíteni: az U8–U10-es csapatnál leszek edző – újságolta Vas János, kiemelve, hálával tartozik azoknak, akik ezt lehetővé tették. – Értelemszerűen a felnőttcsapat lesz a prioritás, hogy ott minél jobban játsszak, minél keményebben küzdjek a helyemért, s a lehető legjobban megfeleljek annak a szerepnek, amit majd az edzői stáb kiszab rám. De az ezzel együtt biztos, hogy a pályán és a tréningeken túl az edzősködésbe is száz százalékot fogok beletenni! Utóbbi egyébként a klubbal való közös ötletelés eredménye: azok után, hogy tavaly megszereztem a szakedzői diplomámat, már előtérbe került ez az irányvonal is, ráadásul a hatéves kisfiam is itt játszik. Nagyon örülök, hogy végül sikerült mindent összehangolni!”

Vas János leszögezte, hogy mivel a profi jégkorong és a felnőttcsapat eleve óriási koncentrációt, munka- és energiabefektetést igényel, egyelőre leginkább szabadidejében segít majd be a kisebbeknek. Ám mint mondta, ez is roppant hasznosnak ígérkezik – már csak azért is, mert így túlléphet a komfortzónáján. Ezen túlmenően nem is tagadta, a negyvenhez közeledve ez már egyfajta rákészülésként is felfogható a távolabbi jövőre, a játékos-pályafutása utáni életére.

„Sosem tudni, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy fiatalabb már én sem leszek, ezért mindenképpen itt az ideje belekóstolni a sportnak ebbe a szegmensébe is – vallja a csatárklasszis, akit a 2002-es NHL-drafton a Dallas kiválasztott, s aki az Egyesült Államok mellett Svédországban, Franciaországban, Csehországban és Szlovákiában is légióskodott korábban.  – Még nekem is rendkívül új ez az egész, elvégre nagyon régóta kizárólag felnőtt hokis fejjel gondolkodom, itt pedig gyerekekkel foglalkozom. Már meg is volt az első közös edzésünk, teljesen más, új kihívás, hogy amikor velük vagyok, kvázi át kell kapcsolnom az agyamat. Egyszóval nagyon élvezem, ami most velem, körülöttem zajlik.”

Vas János emellett gyakorlatilag két évtizede kirobbanthatatlan a válogatottból, világbajnokságot is legfeljebb klub-, tehát rájátszás-kötelezettségek miatt hagyott ki. Adódik hát a kérdés: ott lebeg-e még a szeme előtt a jövő májusi, finnországi elit-világbajnokság is?

„Ez még nagyon messze van, és az új válogatott stáb is csak most mutatkozik be. Rengeteg mindentől függ, de annyit biztosan mondhatok, hogy ha egészséges tudok maradni, végigjátszom az évadot, és az új szakvezetőség is számít rám, akkor nem fogok nemet mondani – a válogatottra sohasem mondtam, mindig megtiszteltetés. De ez tényleg a jövő zenéje, most csak szeretném tenni a dolgom, élvezem, hogy játszhatok, és mindent megteszek azért, hogy ismét hasznos tagja legyek a DVTK-nak. Idény közben betöltöm a harminckilencet, nagyra értékelem, hogy egyáltalán még jégkorongozhatok, ez egyáltalán nem magától értetődő – hálás vagyok és bármit megcsinálok, amit kérnek tőlem. Örülök, hogy újra itthon vagyok Miskolcon, végre a családot sem csak a szabadnapjaimon láthatom, vagy amikor hazautazom. Ezt mindenképpen szeretném meghálálni az edzésmunkámmal, valamint a jégen és az azon kívüli önmagammal is – aztán a többit meglátjuk…”