Jégkorong: visszalép az osztrák ligától a Bratislava Capitals

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 13:10
A szlovák Bratislava Capitals hivatalos Facebook-oldalán közölte, visszalép az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (ICEHL) 2022–2023-as idényétől, így a liga minden bizonnyal 13 csapattal – köztük az előző idényben fennállása során először döntőbe jutó Fehérvár AV 19-cel – rajtol ősszel.

A jegkorongblog.hu beszámolója szerint a pozsonyiak közleményéből kiderül, a visszalépésre a csapat főszponzora ellen indított negatív médiakampány miatt került sor.

„Néhány hete negatív médiakampányt indítottak a főtámogatónk, az iClinic márka és annak orvosai ellen. Az utolsó pillanatig hittünk a helyzet javulásában, de ez nem történt meg. Ezért sajnálattal közöljük, hogy az iClinic Bratislava Capitals jégkorongklub ebben a formában visszalép a bajnokságtól és befejezi a működését” – áll a közleményben.

A pozsonyiak 2020-tól szerepeltek az osztrák ligában, de csak az első idényüket tudták végigjátszani, ugyanis az előző bajnokságtól is visszaléptek, miután egy játékosuk és a klubigazgatójuk néhány napon belül elhunyt.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: az utolsó másodpercben bukta el a győzelmet a Ferencváros

Jégkorong
2025.10.19. 19:54

Az utolsó harmadig tartotta magát a Volán Olaszországban

Jégkorong
2025.10.18. 22:41

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Kiütéses győzelmet aratott az FTC az osztrák hokiligában, az utolsó pillanatban győzött a Fehérvár

Jégkorong
2025.10.12. 17:46

Osztrák hokiliga: hazai pályán kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.10.11. 20:12

Hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a Ferencváros az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.10. 21:11

A Fehérvár nyert, az FTC kikapott idegenben az osztrák jégkorongbajnokságban

Jégkorong
2025.10.05. 18:22

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
2025.10.04. 08:01
Ezek is érdekelhetik