Női jégkorong-vb: augusztus második felében rendezik meg a tornát

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 11:56
null
A tornán a magyar válogatott is beveheti ellenfelei kapuját (Fotó: Getty Images, illusztráció)
Augusztus második felében rendezik meg Kanadában a már kétszer elhalasztott női jégkorong-világbajnokságot, amelyen a magyar csapat is részt vesz.

 

A nemzetközi szövetség (IIHF) hét végi tájékoztatása szerint a vb új időpontja augusztus 20–31., amiről az érintett együttesekkel való egyeztetés után született döntés.

A magyar szövetség honlapja kiemelte: a torna marad Kanadában, ám a pontos helyszínről csak később, néhány héten belül születik döntés.

A tavaly tavaszról már egyszer elhalasztott vb-t eredetileg május 6-tól rendezték volna meg, de múlt héten, a csapatok indulása előtt egy nappal a rendező Új-Skócia tartomány a koronavírus-járvány miatt az ismételt halasztás mellett döntött.

A története első elit-világbajnokságára készülő magyar válogatott csoportjában a cseh, a dán, a japán és a német együttessel mérkőzik meg, a negyeddöntőbe az első három helyezett jut.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Arany-kupa: három 11-est védett a kapus, Pochettino csapata ott van az elődöntőben

Minden más foci
2025.06.30. 07:09

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
2025.06.22. 08:27

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

F1
2025.06.17. 16:50

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00

Hullámvasút volt ez az idény Odnoga Lotti számára

Jégkorong
2025.06.11. 10:50

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Kreisz Emma: Még mindig nem vagyunk túl az olimpiai selejtező kudarcán

Jégkorong
2025.06.03. 10:42
Ezek is érdekelhetik