Jégkorong-vb: vigasztaló virágokat kaptak a kanadaiak a lettektől

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 09:50
null
A lettek öröme a történelmi győzelem után (Fotó: Getty Images)
A lett házigazdák Kanada rigai nagykövetségére vitt virágokkal próbálták enyhíteni az észak-amerikaiak afölötti bánatát, hogy a végső győzelemre is esélyesnek tartott férfi jégkorong-válogatottjuk hatalmas meglepetésre kikapott Lettország nemzeti együttesétől a világbajnokság nyitónapján.

 

A pénteki 0–2-es végeredmény és a virágcsokrok érkezése után a kanadai nagykövet, Kevin Rex megdicsérte a vendéglátókat a szenzációs teljesítményért és a „gyógyírért”.

„A vereség mindig kellemetlen, ám jobban elviselhető, ha olyan helyen következik be, mint Riga, ahol a vb gazdái hagyományos módon virágot visznek a vesztes fél nagykövetségére. Köszönet a lett barátoknak az energiáért, a kedves szavakért és a virágokért” – írta közösségi oldalán a vezető diplomata.

Lettország először győzte le Kanadát a jégkorong-világbajnokságok történetében, egyszersmind 2016 óta először nem sikerült egyetlen gólt sem szerezniük a kanadaiaknak egy vb-meccsen.

A házigazda lett válogatott amúgy a második mérkőzését már elveszítette a rigai tornán: szombaton szétlövéssel kapott ki a kazahok legjobbjaitól 3–2-re.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: a DEAC-ban marad a házi pontkirály

Jégkorong
2025.07.21. 21:26

Sofron István távozik a magyar jégkorongbajnok BJA-tól

Jégkorong
2025.07.20. 21:49

Válogatott hátvéddel erősített a DVTK Jegesmedvék

Jégkorong
2025.07.01. 15:26

Arany-kupa: három 11-est védett a kapus, Pochettino csapata ott van az elődöntőben

Minden más foci
2025.06.30. 07:09

Vértes Nátán sajnálja, hogy jövőre elmaradnak a derbik

Jégkorong
2025.06.27. 08:53
Ezek is érdekelhetik