Erste Liga: a MAC HKB Újbuda hetet vágott a Titánoknak

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 20:08
null
A MAC sorra szerezte a gólokat (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján az éllovas MAC HKB Újbuda pályaválasztóként 7–1-ra legyőzte a sereghajtó Titánokat. A sikerből Kreisz Brúnó két góllal, Brance Orbán (1+2) és Terbócs István (0+3) pedig három-három kanadai ponttal vette ki a részét.

A listavezető a papírformának megfelelően alaposan bekezdett, a második percben Majoross Barnabás szerzett vezetést, öt perc elteltével pedig Kreisz duplázott. A játékrész hajrájában Sofron István értékesítette az emberelőnyt, így 3–0-val mehettek pihenni a felek.

A második harmadot Kreisz gólja indította, majd a 33. és 35. perc között háromszor is betalált a házigazda, 7–0-ra alakítva az állást. A vendégek az 59. percben tudtak becsületgólt szerezni (7–1).

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
MAC HKB Újbuda–Titánok 7–1 (3–0, 4–0, 0–1)
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V:Kincses, Tímár, Árkovics G., Muzsik
MAC HKB:BÁLIZS
Pozsgai, Dóczi(1)– MACAULAY, Jászai – Garát, Tóth P. – CSOLLÁK1 (1)
Sofron I.1,Nagy K.(1),Molnár B. – BRANCE ORBÁN1 (2),KREISZ B.2,TERBÓCS(3)– Kedves R.(1),Majoross B.1,Lőczi(1)– Ádám1,Strenk O.(1),Ritter Z.(1)
Edző:Kangyal Balázs
TITÁNOK:Horváth D. (Gyenes)
McNulty, Nagy Á. – Ambrus, Erdély B. – Dolinar, Kóger B.
Császár, Luusianiemi(1),Tiainen1– Almási, Balogh B., Dézsi – Németh K., Rétfalvi, Vincze G. – Jakimcsuk
Edző:Kasper Vuorinen
Kapura lövések:50–25
Kiállítások:6, ill. 4 perc

Legfrissebb hírek

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
Tegnap, 13:46

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
2025.10.21. 16:53

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni

Jégkorong
2025.10.13. 17:34

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Továbbra is hibátlan a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.10. 20:08
Ezek is érdekelhetik