Jégkorong: Bízom benne, jó első benyomást tettünk a szurkolókra – Sean Simpson

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 08:54
Győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi jégkorong-válogatott élén az új szövetségi kapitány. A lengyelek elleni 5–2-es siker után Sean Simpson mellett az első gólt szerző Magosi Bálint, valamint a második találatot jegyző Bartalis István értékelt az NSO Tv-nek. 

„Nagyon jó tapasztalat volt ez a mérkőzés, tetszett, amit láttam – mondta a lengyelek elleni győzelemmel debütáló Sean Simpson. A srácok nagyon jó szellemben léptek jégre, nagyszerű emberek, akik küzdenek a hazájukért. Tényleg tetszett a hozzáállásuk. A csütörtöki meccsen az első harmad nagyon jól sikerült, a második első felében azonban nem játszottunk jól, visszahoztuk a meccsbe a lengyeleket. Ezért a harmadik harmadban keményen kellett dolgoznunk azon, hogy megnyerjük a mérkőzést. De a fiúk nagyon jó karaktert mutattak a játékrészben, sikerült felpörögniük, és ahogy már említettem, remek szellemben játszottak. Bízom benne, jó első benyomást tettünk a szurkolókra!”

Videónkban Bartalis István és Magosi Bálint többek között elárulja, mit kért tőlük a meccs előtt a kapitány, valamint arról is beszélnek, 2–0 után milyen hibát követtek el, amivel a lengyelek visszajöttek a meccsbe.

NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

JÉGKORONG
FÉRFI TIPPMIX NEMZETEK TORNÁJA

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG
5–2(2–0, 1–2, 2–0)
Budapest, Tüskecsarnok, 550néző.Vezette:Babic, Berger, Muzsik, Nagy A.
MAGYARORSZÁG:HETÉNYI Z.
SZIRÁNYI B.1,Pozsgai(1)– GARÁT(1),SZABÓ D.(1)– Tóth Gergely, Varga A. – Wehrs(1),Kiss D.
Nagy K., NAGY G.1 (1),Sofron I.(1)– Csányi, BARTALIS1,MAGOSI B.1– Miskolczi, Sarauer, Bodó – BECZE T.1,Vas J.(1),Terbócs
Szövetségi kapitány:Sean Simpson
LENGYELORSZÁG:Murray
Wajda, Michalowski – GORNY, BRYK1– Kostek, Tomasik – Horzelski, Kameneu
Mroczkowski, Pas, Krezolek – Sawicki, Walega, URBANOWICZ(1)– Jerziorski, Neupauer, Lyszczarczyk – Marzec, Starzynski, PRZYGODZKI1
Szövetségi kapitány:Robert Kalaber
Kapura lövések:48–43

Kiállítások:10, ill. 8 perc

Legfrissebb hírek

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Ez csúnya volt, tízzel kaptunk ki a vb-ezüstérmestől

Jégkorong
2025.05.18. 23:00

Majoross Gergely: A csapat játéka addig sem nézett ki jól, ameddig az eredmény igen

Jégkorong
2025.05.16. 20:16

Hiába a jó kezdés, súlyos verésbe szaladt bele Dánia ellen a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.16. 18:50
Ezek is érdekelhetik