Jégkorong: elég, vagy kevés? – Elnököt választ a szövetség

– Miként fogalmazódott meg Önben a gondolat (annak idején), hogy szeretne az MJSZ elnöke lenni?
Such György: – A gondolat először nem bennem, hanem az MJSZ egykori legendás elnökében, az idén elhunyt Sárközy Tamásban fogalmazódott meg. Hosszú ideig el is hárítottam az ötletet, próbáltam másokat rábeszélni a jelöltségre. Hónapok teltek el, vészesen közeledett a tao-feltöltés határideje, százmilliók hiányoztak a kasszából. Miután közben többen is győzködtek, azt mondtam: belevágok, ha sikerül nem állami vállalatok befizetéseiből feltölteni a szövetség tao-keretét. Sikerült.
Szuper Levente: – Az elmúlt kilenc évben olyan tapasztalatokat gyűjtöttem szakosztály-vezetőként, amelyek arra késztettek, hogy ha jobb hokis környezetet vagy szervezetet szeretnék kialakítani, akkor most változatunk vagy soha. Miközben aktív vezetőként szerettem volna a mikrokörnyezetemet jobbá, aktívabbá tenni, falakba ütköztem, piros-kék színekben nem tudtam gyökeresen változtatni, holott szükségét éreztem volna. Hogy ez előremenekülés-e vagy szimplán a környezet jobbá tételének jelentős lépése? Döntse el a környezet, amely körbevesz bennünket. Én nem az előremenekülés kifejezést használnám. A szakosztályt, amit felépítettem, tökéletes állapotban hagytam a klubra, a felnőtt csapat folytonosságát is sikerült biztosítani a jövőre nézve.

– Miként értékeli az elmúlt négy évet?
S. Gy: – A napokban készültem el az összeállítással, amely hosszú oldalakon keresztül sorolja a ciklus főbb eredményeit a fejlődő nemzetközi kapcsolatoktól az egész országot és az összes klubot átfogó mentoredzői rendszerig, a professzionalizálódó szervezeti működéstől a mennyiségben és minőségben is fejlődő infrastruktúráig. A legnagyobb kudarcomnak azt érzem, hogy nem sikerült kellően tudatosítanom: a jégkorong szórakoztatóipari termék, ahol elsősorban a néző, a szurkoló számít. Tisztelet a kivételnek, de a klubjaink egy része a szurkolói bázis kiépítésébe, megtartásába, kiszolgálásába nem fektet annyi energiát, amennyit kellene.
Sz. L.: – Ha a sportágba áramló pénzmennyiséget vesszük, mondhatnék elégedettséget, de ha az eredményességét, akkor kijelenthető: többet lehetett volna kihozni belőle. Sok helyütt elmondtam, hogy a férfiválogatott mérkőzései nem voltak teltházasak. Valahogy eltűntek a nézők a meccseinkről, ez szomorú tapasztalás. Beindultak ilyen-olyan programok, amelyek aztán abbamaradtak, a miértekre nem jött válasz. Szakosztály-igazgatóként több párbeszédet is elviseltem volna az elmúlt években.

– Hogyan látja a legfőbb szakmai pozíciók szerepének változását, a posztokon megforduló szakemberek munkáját és vízióját? Gondolunk itt Egri Gergely kinevezésére Szélig Viktorral szemben, majd az áthelyezésére és a sportigazgatói pozíció megszüntetésére, idén az általános igazgatói poszt létrehozására és Vas Márton kinevezésére, valamint a szakmai bizottság átalakulására és id. Kovács Csaba visszahívására.
S. Gy: – Hadd kezdjem egy pontosítással: a sportigazgatóra vonatkozó ülésen az elnökség titkos szavazással Szélig Viktort választotta annak idején, és a döntés utáni visszalépése nyomán kapta meg Egri Gergely a pozíciót. Az utóbbi által képviselt koncepció számos eredményt hozott a magyar jégkorong számára. Neves, nemzetközi színtéren bizonyított szakembereket tudott Magyarországra csábítani, az ő kezdeményezésére indult el a Visegrád Kupa, és jött létre kiváló együttműködés a stabil A-csoportos szlovák jégkoronggal. A szakmai bizottság szerepköre most is terítéken van. Amikor a testület létrejött, rengeteg ügyben hozott eseti döntést, szakmai elgondolások között igyekezett választani, a hiányzó belső kompetenciákat pótolta. Azóta ezeket szabályzatok megalkotásával, főállású szakemberek alkalmazásával kezeljük. Id. Kovács Csabát a kezdetektől marasztaltam, de az előző szezon végén vált érezhetővé, hogy szívesen vállalna újra szerepet. Bízom benne, hogy továbbra is egymást erősítve tudunk dolgozni a magyar jégkorong megújításán. Az általános igazgató posztot svájci mintára hoztuk létre, további súlyt adva a nemzeti válogatottak ügyének. Vas Márton jó energiákat hozott, és a fejlesztési igazgatóval kooperálva a hosszabb távú fejlődést is szem előtt tartja.
Sz. L.: – Miután Id. Kovács Csabát tisztelem és elismerem mint egykori nagy játékost és mint a szövetség egykori elnökét – még ha rövid időre is szólt a mandátuma –, felelőtlenség lenne tőlem a múltra vonatkozó bárminemű minősítést tennem. Hogy a szövetség struktúrájáról mit gondolok? Ha én leszek az elnök, tervezek strukturális változást.

– Mennyire elégedett a válogatottak és szövetségi kapitányaik teljesítményével, helyesnek érzi-e a stábok méretének szűkítését, átalakítását? Mi a véleménye a februári férfi olimpiai selejtezőn szereplést lemondó légiósaink döntéséről? Egyetért-e Vas Márton döntéseivel, hogy új kapitányokra van szükség, továbbá azzal, hogy a felnőttválogatottakhoz külföldi kapitányt szeretne, illetve milyen karakterű kapitányokat képzelne-e el a válogatottak élére?
S. Gy: – Nem érzem feladatomnak, hogy nyilvánosan minősítsem a szövetségi kapitányok munkáját. Ha volt észrevételem, elmondtam nekik közvetlenül. Kifejezetten rosszul érint ugyanakkor, ha bármely, egyébként egészséges sportoló bármilyen okból lemondja a válogatottságot. A nemzeti címer felöltésének lehetősége kötelez, a szövetségi kapitány hívása megtiszteltetés! Ezért azt javasoltam, ha egy honosított játékos igazolható ok nélkül lemondja a válogatottságot, soha többé ne hívjuk be, és a bajnokságban számítson légiósnak. De a magyarokat illetően sem áll tőlem távol az a megközelítés, amit Reto Raffeiner, a svájci válogatottak korábbi igazgatója mondott: „Ha a szövetségi kapitány egyszer hív, és nem jössz, akkor nem vagy része többé a válogatott programnak.” Vas Márton döntéseivel egyetértek, és azt is jeleztem neki: amennyiben nagyobb változásokban gondolkodik, abban is számíthat a támogatásomra. A szövetségi kapitány karakterét is neki kell meghatároznia, én azt várom el, hogy a csapat az elődökhöz méltóan fejlődjön, küzdjön, és lehetőleg szárnyalja túl a korábbi eredményeket.
Sz. L.: – Nem tisztem minősíteni bárkit is, mindenesetre büszke vagyok a friss világbajnok U20-as válogatottra, amelynek egyik kiemelkedő játékosa a Vasasban pallérozódó Páterka Bence volt Farkas Botond és Seregély Máté mellett, egyik edzője, barátom, Horváth András, és a kapusedző, Székely Csaba is piros-kék színekben vett részt a vb-n. Nem lenne helyes, ha úgy mondanék véleményt a légiósok kérdéséről, hogy nem ismerek minden körülményt. Egy szösszenet azért eszembe jut a közelmúltból: ligaülésen sokadik szakmai bizottsági döntés gyanánt egyéves stratégia került az asztalra. Ez nem jó, és ezt akkor is elmondtam. Vas Márton? Több mint harminc éve ismerem, bízom a döntéseiben. Biztos tudja, mit miért csinál.

– Miként látja az Erste Liga jövőjét a mezőny összetételét, a légiósszabályokat és az anyagi vonzatokat illetően?
S. Gy: – A szponzori szerződés már lejárt, az Erste Bank kinyilvánította, hogy a hosszabbításra vonatkozó döntését a küldöttgyűlés után fogja meghozni. Ami a liga jövőjét illeti: a mostani helyzetben válságbajnokságban gondolkodunk, kevés pénzzel és légióssal. Véglegeset természetesen akkor tudunk mondani, ha látjuk a járványügyi korlátozások végét, és gazdasági következmények súlyosságát. Ugyanakkor dolgozunk egy programon, amely egyrészt könnyíthetne a klubok pénzügyi nehézségein, másrészt a profi sportban tarthatná a tehetséges fiatal játékosokat, akikre a jövő válogatottja is épülhet. Ennek sikerességéhez a kluboknak és az érintett játékosoknak együtt kell működniük a szövetséggel, és megérteni, hogy a járvány következményei teljesen más kihívások elé állítanak bennünket. Az eddig folyamatosan növekvő anyagi igényekből a fenntarthatóság érdekében mindenkinek lejjebb kell adnia. Ezzel együtt fontosnak tartom kiemelni: az abszolút prioritások egyike számomra, hogy a magyar bázisú bajnokság színvonala emelkedjen, és ebben továbbra is magas szinten működünk együtt a székely hokival. Amire még nagy figyelmet akarunk fordítani a továbbiakban is, az a fiatal tehetségek külföldi fejlesztésének támogatása. Örülünk, hogy hosszabb szünet után ismét van NHL-draftesélyes játékosunk Papp Kristóf személyében, és hogy olyanok járnak a nyomában máris, mint Vértes Nátán, Keresztes Levente és Mihalik András, akik a legnevesebb junior- es egyetemi ligákban kaphatnak lehetőséget. Az ilyen tehetségek útját egyengeti a szövetségi ösztöndíj program is, amely már harmadik éve működik.
Sz. L.: – Nekem kifejezetten tetszik, hogy sok fiatal kaphat lehetőséget a jövőben. Emlékezzünk, a MAC-projekt is így indult, úgy néz ki, a következő szezonban – kis csúszással – bizonyíthat. Sokszor elmondtam már, hogy az NHL-ben egy „rookie” szerződése három év. Nem azért ennyi, mert felesleges pénze vagy ideje lenne bármely csapatnak, hanem mert egy fiatal srácnak türelem és bizalom kell a bizonyításhoz. A juniorkorból a felnőttbe fellépni a legnagyobb lépcsőfok – az élet úgy hozta, most sokan bizonyíthatnak. Ami az Erste Bank támogatását illeti: az első szó a köszönet, hogy egy ilyen tekintélyes bank minket, a jégkorongot választotta. Elhivatott és professzionális képviselet jár emellé.

– Miként látja a légióscsapataink helyzetét? Például volna-e fedezet a szövetség kasszájában, akár állami támogatás nyomán átcsoportosítással immár csak a DVTK-t befizetni a Tipsport Ligába a harmadik évre is?
S. Gy: – Ennek a lehetőségét még nem vetettük el teljesen, hiszen a válogatott versenyképességének megőrzése szempontjából kulcskérdés, hogy a legjobbjaink folyamatosan magasabb terhelést kapjanak. De az is teljesen világos, hogy a szövetség kasszájában eddig sem volt és ezután sem lesz organikusan forrás erre a projektre. Tehát vagy sikerül külső segítséggel fedezetet biztosítanunk, vagy maguknak a csapatoknak kell ezt előteremteniük, amennyiben nem a hazai bajnokságban kívánnak indulni.
Sz. L.: – A Tipsport Ligával kapcsolatban rengeteg a kérdőjel. Közhelyek pufogtatása nélkül azt kell mondanom, most befelé kell fordulnunk, a sportág irányaival, jövőjével kell többet foglalkoznunk, de amint minden információ birtokában leszek, erre a kérdésre is megtaláljuk megfelelő válaszokat.

– Mennyire ítéli sikeresnek a jégkorong tao-felhasználását, és látszik-e már bármi abból, hogy a koronavírus-járványnak milyen hatása lehet az MJSZ és a jövőjére?
S. Gy: – A tao nyújtotta példátlan lehetőséggel eltérő sikerességgel tudtak élni a klubok és a sportág egésze. Sikeresnek azt minősítem, ahol olyan infrastruktúra jött létre, és olyan értékek képződtek, amelyek a nehezedő körülmények között is biztosítják egy sportszervezet élet- és versenyképességét. Ahol semmi maradandó, semmi fenntartható nem jött létre, az kudarc. A járvány gazdasági következményei az említett időtávban nyilván finanszírozási nehézségeket fognak okozni mindenhol a világban, ezen belül a nézők nélküli időszakot különösen nehéz lesz átvészelni.
Sz. L.: – Siker? Nézőpont kérdése. Felhasználtuk... De nem épült normális csarnok, még mindig nincs otthona a magyar jégkorongnak, hogy az egyéb programokat ne is említsük. A női válogatott bravúros szereplésére visszagondolva és a sportág tömegbázisát tekintve lehet okunk az optimizmusra, ugyanakkor el kell döntenünk, merre tartunk. Erről írtam a programomat. Könyörtelenül ki kell tartani egy irány mellett és azt végigvinni, az hozhat újra látványos sikereket. A koronavírus hatásait még nem látjuk, csak sejtjük. A kormányzati tájékoztatások szerint nyár közepéig-végéig van terv. Időszakos újratervezések kellenek, a ligaülések alkalmával a ligamenedzsertől megnyugtató válaszokat kapok, de elég bekapcsolni a tévét és meghallgatni a híreket – vannak olyan szcenáriók, hogy ősszel is lehet még bőven min aggódni...