Erste Liga: az UTE harmadszor is kiütötte a Dunaújvárost

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 20:34
null
Gólt lőtt az Újpest – ötöt is a Dunaújváros ellen (Fotó: Facebook – UTE hoki)
Az UTE-ban Kelin Ainsworth triplázott, csapata pedig 5–0-s sikert aratott a Dunaújvárosi Acélbikák felett a jégkorong Erste Liga rájátszásának harmadik mérkőzésén. A lila-fehérek az alsóházból érkezve, jelen állás szerint egyetlen mérkőzésre vannak attól, hogy söpréssel búcsúztassák a középszakaszt második helyen záró Dunaújvárost.

A találkozó legjobbja a mesterhármast szerző Kelin Ainsworth volt.

A fővárosiak sikere azért meglepő, mert a középszakaszt a Dunaújváros a felsőház második helyén zárta, így a liga szabálya szerint a címvédő Ferencváros után választhatott ellenfelet, és az alsóházban másodikként végző fővárosi együttes mellett tette le a voksát.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS

ÚJPEST–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 5–0 (3–0, 1–0, 1–0)
Megyeri út, 805
néző.V:Soós, Nagy A., Balla, Kis-Király
ÚJPEST:
DUSCHEK
Henderson, Varga A.1 Kiss-Rusk, SAUKKO (2)Horváth A., Kovács A. (1)
Benk, Csamangó, Sikorcin AINSWORTH 3(1), DI DIOMETE (2), REED (2)Godó, Odnoga 1, Vincze P.Horváth Á., Kovács S.
Edző:
Baróti Zsolt
DUNAÚJVÁROS:Hughson
Kovács B. Z., Vuorijarvi Hüffner, Lendák Hruby, Ráduly Tamás, Zanoski
Azari, Mazurek, SilIóDansereau, Somogyi, Turcotte – Dósa, Gebei, Németh P. –Gulácsi, Pinczés O., Subotic
Edző:
David Leger
Kiállítások:8 ill. 10 perc
Kapura lövések:
50–20
MESTERMÉRLEG

Virág Csaba (másodedző):
–Szerettünk volna úgy kezdeni, ahogy Dunaújvárosban abbahagytuk, ez volt a kulcs, és szerencsére sikerült is. A fiúk az elmúlt találkozókon rendre meg tudták valósítani az edzéseken gyakoroltakat, aminek meg is van az eredménye. Az előny ellenére a negyedik mérkőzésen is százszázalékos koncentráció kell majd ahhoz, hogy le tudjuk zárni a párharcot.
David Leger:
–Sajnos továbbra sem találjuk a játékunkat, az Újpest pedig kitűnően él a lehetőségeivel. Az életben maradáshoz elsősorban támadásban kell előrelépnünk, hiszen ezúttal sem dolgoztunk ki elég helyzetet az ellenfél kapuja előtt. A helyzet nehéz, de visszaút mindig van.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az Újpest javára

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Erste Liga: a Fradiból hozott gólerős csatárt a magyar bajnokcsapat

Jégkorong
2025.08.08. 19:53

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

Megvan, mikor kezdődik az Erste Liga új idénye – hivatalos

Jégkorong
2025.08.01. 15:31

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29
Ezek is érdekelhetik