Jégkorong: Szirányi Bence a magyar bajnoki ezüstérmeshez igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 09:35
A Fehérvár AV19-et elhagyó Szirányi Bence a DVTK Jegesmedvéknél folytatja pályafutását – adta hírül a miskolci jégkorongcsapat.

Mint ismert, a 30 esztendős bekk közös megegyezéssel távozott az egyetlen magyar EBEL-csapattól. Szirányi néhány héttel ezelőtt azt mondta, külföldi folytatás szóba sem jöhet, mivel augusztusban megszületik a harmadik gyermeke.

Az Erste Liga legutóbbi kiírásában ezüstérmes DVTK pénteken jelentette be a hat világbajnokságon járó hokis érkezését.

„Nem ért váratlanul a megkeresés, hiszen volt már egy jónak mondható évem a csapattal a 2012–2013-as szezonban. Tavaly nyáron már beszélgettem a miskolci vezetőséggel, ám akkor még nem kerültek szóba konkrétumok, de amikor a mostani szezon végén megkerestek, addigra bennem is megérett a gondolat, hogy váltani szeretnék. Mivel voltam már Miskolcon, így nem ismeretlen számomra sem a város, sem a csapat, és a híres szurkolótábor sem. Szerettem itt élni, a családom is jól érezte itt magát, biztos vagyok benne, hogy sok jót tartogat az elkövetkező év nekem és a csapatnak is” – mondta Szirányi Bence a Jegesmedvék hivatalos honlapjának.

A válogatottban alapembernek számító Szirányi 2013-ban Miskolcról igazolt a Fehérvárhoz, amelynek kötelékeiben öt szezont töltött el.távozott az egyetlen magyar EBEL-csapattól. Szirányi néhány héttel ezelőtt azt mondta, külföldi folytatás szóba sem jöhet, mivel augusztusban megszületik a harmadik gyermeke.

Az Erste Liga legutóbbi kiírásában ezüstérmes DVTK pénteken jelentette be a hat világbajnokságon járó hokis érkezését.

„Nem ért váratlanul a megkeresés, hiszen volt már egy jónak mondható évem a csapattal a 2012–2013-as szezonban. Tavaly nyáron már beszélgettem a miskolci vezetőséggel, ám akkor még nem kerültek szóba konkrétumok, de amikor a mostani szezon végén megkerestek, addigra bennem is megérett a gondolat, hogy váltani szeretnék. Mivel voltam már Miskolcon, így nem ismeretlen számomra sem a város, sem a csapat, és a híres szurkolótábor sem. Szerettem itt élni, a családom is jól érezte itt magát, biztos vagyok benne, hogy sok jót tartogat az elkövetkező év nekem és a csapatnak is” – mondta Szirányi Bence a Jegesmedvék hivatalos honlapjának.

A válogatottban alapembernek számító Szirányi 2013-ban Miskolcról igazolt a Fehérvárhoz, amelynek kötelékeiben öt szezont töltött el.

Legfrissebb hírek

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

ICEHL: 13 gól és sima fehérvári vereség Grazban

Jégkorong
2025.09.23. 20:49

Az UTE simán megverte az előző idény ezüstérmesét, a címvédő is hat gól lőtt az Erste Ligában

Jégkorong
2025.09.19. 20:59

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Ismert sportolók mutatták be a DVTK Jegesmedvék új mezét – képek

Jégkorong
2025.09.04. 16:38

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27
Ezek is érdekelhetik