Orosz doppingbotrány: az IIHF a kollektív büntetés ellen

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 18:22
A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) tanácsa nem támogatja, hogy az orosz sportolókat kollektíven tiltsák el a jövő évi pjongcsangi téli olimpiától.

Az IIHF vezető testülete – amelynek Kolbenheyer Zsuzsanna személyében magyar tagja is van – zürichi tanácskozásán fogalmazta meg közleményét, amelyben hangsúlyozza, hogy továbbra is teljes mértékben folytatja a doppingellenes harcot, ugyanakkor csak azoknak a sportolóknak az eltiltását támogatja, akik bizonyítottan vétettek a doppingszabályzat ellen.

Az orosz férfi és női hokiválogatott résztvevője a pjongcsangi tornának, azonban ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő kedden kizárja az orosz sportolókat, akkor módosítani kell a menetrendet.

Az országot érintő doppingbotrány nyomán szinte minden nap tiltanak el orosz versenyzőket, csak ebben a hónapban eddig 22-öt, és törölték a 2014-es szocsi olimpiai eredményüket.
Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Legfrissebb hírek

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Jégkorong: edzőképzésben is fejlődne a szövetség

Jégkorong
2025.07.17. 07:28

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik