Bűn és büntetés – Fehérváron értékelik Sofron helyzetét

Vágólapra másolva!
2017.05.11. 08:45
null
Sofron István a kényszerpihenő alatt átgondolhatta a történteket (Fotó: Szabó Miklós)
Statisztikailag féléves eltiltást kapott, a gyakorlatban csak egy – már lejátszott – világbajnokságot bukott el Sofron István, aki még az év elején akadt fenn a doppingteszten. Júniusban ismét sportolhat, augusztustól már versenyezhet.

 

Immár tehát hivatalos, ami egyébként is kitalálható volt: Sofron István az a válogatott jégkorongozó, aki doppingvétséget követett el, a pozitív mintája volt az oka, hogy február óta nem játszott klubjában, majd a válogatott keretbe sem hívták be.

Viszont a következő idénynek gond nélkül nekivághat.

A történet 2017. február 15-én kezdődött, amikor a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) és a Fehérvár AV19 negyedóra különbséggel jelentetett meg közleményeket. Az MJSZ azt írta, hogy „az egyik válogatott játékos szervezetében tiltott szert találtak”, de név nélkül, a Fehérvár pedig azt, hogy „Sofron István nem áll Benoit Laporte vezetőedző rendelkezésére, mert a játékos oldalán a mérkőzésen történő részvételhez szükséges alapvető feltételek maradéktalanul nem teljesültek”, de indoklás nélkül.

A kettőt persze azonnal összekötötte mindenki, és a sejtést csak megerősítette, hogy áprilisban a világbajnokságra összehívott több mint nyolcvanas válogatott keretbe sem került be, noha 2010 óta az összes vb-n szerepelt, továbbá 100 válogatottsága során 82 pontot szerzett, amivel ő lenne a listavezető az aktív válogatottak között – ha aktív volna…

A lényeg viszont az MJSZ szerda délelőtti közleménye, amelyben ez áll: „A Nemzeti Doppingellenes Szervezet (Hunado) doppingbizottsága határozata ma emelkedett jogerőre. Ebben megállapította, hogy Sofron István gondatlan volt, és doppingvétséget követett el, ezért 6 hónapig versenyrendszerben szervezett vagy sportszövetség, sportszervezet versenynaptárában egyébként szereplő versenyen és sportszervezet, szövetség által szervezett edzésen, edzőtáborban nem vehet részt. A doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet értelmében az eltiltás hatálya 2017. augusztus 15. napján szűnik meg, sportszervezeti, illetve szövetségi edzéseken pedig 2017. június 15. napjától vehet részt a sportoló.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Sofron már a rendszerint augusztus első napjaiban kezdődő jeges felkészülésen is részt vehet, csak a késő tavaszi-nyár eleji száraz edzéseit nem végezheti klubbal, de azt egyébként is egyénileg szokás. Magyarán nem veszített semmit – már ha a mieink ötödik helyezésével záruló divízió 1/A-vb-t-nem számítjuk, és a morális kérdéseket sem feszegetjük...

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Kangyal Balázs: Sofron és Tóth is megállja majd a helyét az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.07.22. 18:27

Sofron István a Ferencvárosban folytatja – hivatalos

Jégkorong
2025.07.21. 10:25

Sofron István távozik a magyar jégkorongbajnok BJA-tól

Jégkorong
2025.07.20. 21:49

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik