Jégkorong: David Musial lesz a Dunaújváros vezetőedzője
David Musial a csehországi Opavában született, ám jégkorongkarrierje már Németországban kezdődött el – olvasható az acelbikak.net-en. A 191 centis szélső hosszú évekig szerepelt a német első és másodosztályban. Előbbiben 301 mérkőzésen 111 pontot szorgoskodott össze, a 2002–2003-as idényben pedig a Krefeld Pinguine csapatával bajnoki címet ünnepelhetett.
Az edzői pályába 2010-ben kóstolt bele először, akkor még mint játékos-edző, illetve az U16-os csapat szakmai vezetője. Edzői filozófiája szerint a jégkorongot egyszerűen, de teljes odaadással kell játszani, annyi szenvedéllyel, amennyit még elviselnek a bírók. Hisz a csapatépítésben és a motiváció fontosságában is. Fontos adalék, hogy Németországban pszichológiát tanult, jelenleg pedig a cseh jégkorong edzői A-licenc megszerzésén dolgozik.

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői




