Jégkorong: nincs edzőkérdés a Volánnál, változatlan célok

Vágólapra másolva!
2016.11.09. 15:58
A várakozáson aluli szezonkezdet ellenére továbbra is a rájátszásba jutás a célja az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19 csapatának, s edzőkérdés nincs – mondta Ocskay Gábor szakosztályvezető az eddigi teljesítményt értékelő szerdai sajtótájékoztatón.

Ocskay nem titkolta, hogy az előzetesen reméltnél jóval kevesebb pontja van az együttesnek. Mint mondta, amennyiben két győzelemmel többet szereztek volna az eddigi 16 találkozón – és nem az utolsó előtti helyen állnának –, akkor könnyebb lenne a rájátszásba jutás, de így sem reménytelen a helyzet.

Hangsúlyozta, hogy a csapat alkalmas a rájátszásba kerülésre, ehhez azonban a szezon hátralévő részében sokkal jobb teljesítmény kell. Hozzátette: a jövő feladata a közönség megtartása, a nézők bizalmának visszaszerzése is.

Ocskay Gábor kiemelte, hogy a klubvezetés teljes mellszélességgel Benoit Laporte vezetőedző mögött áll, edzőkérdés fel sem merült. Jelezte, hogy a menedzsment a feltételeket igyekszik biztosítani ahhoz, hogy a tizedik EBEL-szezonjuk jobban sikerüljön, mint az előző.

A játékoskeretben egy változás történt: a kanadai Adam Courchaine a német élvonalba (DEL) távozott, helyére a szintén kanadai Thomas Beauregardot igazolták le. A csatártól gólokat, gólpasszokat vár a vezetés.

Benoit Laporte elmondta, hogy senki sem elégedett a jelenlegi helyezéssel, a játékosok és az edzők szerint is ennél több van a csapatban. Megjegyezte, hogy sok egygólos vereséget szenvedtek az utóbbi időszakban, amiket kis szerencsével győzelmekre válthattak volna.

Úgy vélte, hogy a nemzetközi szünet jól jött a csapatnak, új impulzusokat kaptak a válogatott játékosok és a légiósok pihenhettek. Reményét fejezte ki, hogy a következő meccseken több győzelmet aratnak, mert néhány sikerrel a középmezőny elérhető.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44

Tovább javítani a nevelőmunka minőségét! Ez az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia célja

Képes Sport
2025.01.09. 11:26
Ezek is érdekelhetik