Jégkorong: a DVTK-val bajnok lett, most a Debrecent irányítja

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 17:25
Új edzővel, az orosz Jevgenyij Muhint váltó kanadai Jason Morgan irányításával továbbra is a szezon előtt megfogalmazott célokért küzd a jégkorong Mol Ligában érdekelt Debreceni Hoki Klub (DHK).

Mocsári Attila elnök a klub keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a váltásra részben a felnőttcsapat vártnál gyengébb szereplése, részben az utánpótlás együtteseknél tapasztalt problémák miatt került sor. A DHK vezetése rendkívüli elnökségi ülést követően nemcsak Jevgenyij Muhinnal, hanem az utánpótlást is érintően a teljes orosz szakvezetéssel szerződést bontott közös megegyezéssel.

Hozzátette, a jelenlegi légiós keretben nem terveznek változásokat, és a szezon előtt kitűzött céljukról sem mondtak le, vagyis szeretnének dobogós helyen végezni, sőt szerencsés esetben akár még a döntőt is elérhetőnek tartja az elnök. A kanadai Jason Morgan egyelőre a szezon végéig szóló szerződést kötött a debreceniekkel. Mint mondta, még csak ismerkedik a csapattal, de biztos benne, hogy jó közösség alakul ki, és sikeres együttes lesz a DHK.

A 40 esztendős Morgan játékosként többek között megfordult az NHL-es Los Angeles Kings, a Calgary Flames, a Nashville Predators és a Chicago Blackhawks csapatában, később pedig az osztrák és a norvég ligában szerepelt. Vezetőedzői pályafutását a 2015–2016-os idényben kezdte, mégpedig a közös Miskolc-Debrecen U18-as együttesnél, majd szezon közben kinevezték a Mol Ligás DVTK Jegesmedvék trénerének, és a csapattal bajnok lett. Nyáron a lengyel Opolénél vállalt munkát, ám onnan most visszatért Magyarországra, a Debrecenhez.

„Akárcsak a Miskolc gárdáját, a Debrecent is bajnoki címre akarom vezetni” – jelentett ki a tréner.

Artyom Vaszjunyin csapatkapitány szerint jót tett a váltás az együttesnek, amelynek tagjai ismét felszabadultan, nagy kedvvel edzenek. Mint mondta, reméli, hogy ez a mutatott teljesítményben is „visszaköszön” majd. Csapattársa, Németh Attila hangsúlyozta: az orosz szakvezetővel sokaknak volt kommunikációs problémájuk, ami hátráltatta a sikeres szereplést. Ez a gond a kanadai tréner érkezésével jelentősen mérséklődött – fűzte hozzá.

A DHK jelenleg a hetedik helyen áll a Mol Ligában.

Legfrissebb hírek

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:50

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Junior műkorcsolya- és jégtánc-vb: 40 ország több mint 180 sportolója versenyez Debrecenben

Téli sportok
2025.02.20. 14:58

Plsek a 95. percben szerzett győztes gólt Debrecenben!

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 21:28

Lendületben a Loki, ám a listavezető ellen nehéz dolga lesz

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 10:15

Kölcsönadta fiatal kapusát a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 16:35
Ezek is érdekelhetik