Jégkorong-vk: Kanada simán nyert, az amerikaiak kikaptak

Vágólapra másolva!
2016.09.18. 09:08
A címvédő kanadai csapat magabiztos győzelmet aratott a csehek ellen, míg az Európa-válogatott váratlanul legyőzte az amerikai együttest a jégkorong-világkupa szombati nyitányán Torontóban.

A kanadaiak végig nagy fölényben játszottak, Sidney Crosby egy góllal és két gólpasszal, Carey Price pedig 27 védéssel vette ki részét a győzelemből. góllal és két gólpasszal, Carey Price pedig 27 védéssel vette ki részét a győzelemből.

A nap másik találkozóján az ebből az alkalomból összerakott európai csapat 3–0-ra megverte az előzetesen az esélyesek közé sorolt amerikaiakat. A szlovák Jaroslav Halák mind a 35 lövést hárította.

A másik csoportban a finn, a svéd, az orosz és az észak-amerikai U23-as válogatott szerepel. A két kvartettből az első két helyezett jut be az elődöntőbe.

A torna minden mérkőzését a 18 819 néző befogadására alkalmas torontói Air Canada Centre-ben rendezik meg.

JÉGKORONG-VILÁGKUPA
1. FORDULÓ, A-CSOPORT
Európa–Egyesült Államok 3–0
(1–0, 2–0, 0–0)
Kanada–Csehország 6–0
(3–0, 2–0, 1–0)

Legfrissebb hírek

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
Tegnap, 13:16

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Vb 2026: rekordszámú, több mint egymillió önkéntes jelentkezett

Foci vb 2026
2025.10.07. 21:15

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
2025.10.02. 08:01

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
2025.10.01. 14:50

Könnyed sikerrel negyeddöntősök az amerikaiak a női röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.01. 14:36

Arany-kupa: három 11-est védett a kapus, Pochettino csapata ott van az elődöntőben

Minden más foci
2025.06.30. 07:09

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08
Ezek is érdekelhetik