Jégkorong: fehérvári siker az ifj. Ocskay-emléktornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.04. 21:40
null
A fehérvári közönség hazai tornagyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: fehervarav19.hu/Soós Attila)
A házigazda Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata nyerte az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát, miután a vasárnapi döntőben 2–0-ra legyőzte a MAC Budapest együttesét.

 

A fővárosi csapat azok után került a fináléba, hogy szombati legyőzője, az osztrák Graz 99ers „technikai okok miatt” nem vállalta a vasárnap esti döntőt, helyette inkább délután lépett pályára a lengyel Comarch Cracovia ellen.

Az előző idényben Mol Liga-döntős MAC-ban nem játszott az első számú kapus, Bálizs Bence, aki még szombaton sérült meg. Most Arany Gergely védett, és az első harmadban remekelt, nagyrészt neki köszönhetően vonultak a csapatok 0–0-val a szünetre.

A 26. percben – egy kimaradt emberelőny után – a fehérváriak egyik új nyári igazolása, Justin Maylan iramodott meg a jobb szélen, majd szépen lőtte ki a hosszú sarkot. Felpörögött a MAC, amely létszámfölénybe került kétszer is, ám nem sikerült kapuba találnia.

A záró játékrészben sokat hibázott mindkét fél, a csatárok sem tudták gólra váltani a ziccereket. Nyolc perccel a vége előtt kettős emberelőnybe került a MAC, és Hetényi Zoltánnak hatalmas bravúrra volt szüksége, hogy ne egyenlítsen a vendéggárda. Ahogy kiegészült a Fehérvár, egy kétemberes megugrásból Andrew Sarauer passzát David Makowski váltotta gólra. Néhány másodperccel korábban még éppen ez a kettős ült a büntetőpadon.

A Mol Liga pénteken, a Fehérvárt felvonultató osztrák liga (EBEL) pedig szeptember 15-én kezdődik.

JÉGKORONG
IFJ. OCSKAY GÁBOR EMLÉKTORNÁT
DÖNTŐ

Fehérvár AV 19–MAC Budapest 2–0 (0–0, 1–0, 1–0)
A 3. HELYÉRT
Graz 99ers (osztrák) –Comarch Cracovia (lengyel) 3–2 (0–0, 1–1, 2–1)

Legfrissebb hírek

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
15 órája

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51
Ezek is érdekelhetik