Jégkorong-vb: Nem tudtunk zártak maradni – Chernomaz

Vágólapra másolva!
2016.05.16. 22:51
Utolsó csoportmérkőzésén kétgólos (4–2) vereséget szenvedett a magyar jégkorong-válogatott az oroszországi elit-vb-n. Szövetségi kapitányunk, Rich Chernomaz mérkőzés utáni nyilatkozatában a jó kezdés utáni hibákat emelte ki.
Helyzetünk a bennmaradást illetően nem reménytelen. Csak mostantól már a franciák kezében van, akiknek a rendes játékidőben le kell győzniük a fehéroroszokat ahhoz, hogy jövőre is az elit tagjai legyünk.

„Úgy kezdtünk, ahogy akartunk, megszereztük a vezetést. Ám a szoros mérkőzéseken nagyon fontos a lendület, amit vagy emberelőnnyel vagy az ellenfél hibáinak kihasználásával lehet megszerezni" – mondta Chernomaz. A kanadai szakember kihangsúlyozta: kétszer is úgy kapott gólt csapata, hogy kritikus helyen eladta a korongot. Egyszer emberhátrányban, a saját kékvonalánál, a másik alkalommal pedig a harmadik német gól előtt, harmadon belül.

„Nem tudtunk zártak maradni, ezért kaptunk ki a végén. Ha Németország ilyen szellemben játszik tovább, a negyeddöntős ellenfelét is megszorongathatja” – tette hozzá Chernomaz.

Marco Sturm, a németek szövetségi kapitánya dicsérte a magyar csapatot, amely az utolsó pillanatig keményen harcolt.

„A nagy nyomásunk végül győzelmet ért. Előző nap az amerikaiak ellen nyertünk a hajrában, és most is. Ez a csapat erejét bizonyítja” – mondta Sturm.
Legfrissebb hírek

Sebők Balázs kihagyja a világbajnokságot

Jégkorong
8 órája

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Jégkorong: a második helyen zárt a magyar válogatott a Sárközy-emléktornán

Jégkorong
2024.11.09. 19:45

Győzelemmel kezdte jégkorong-válogatottunk a Sárközy-emléktornát

Jégkorong
2024.11.07. 21:06

Remek hangulatban készülnek hokisaink a Sárközy Tamás Emléktornára

Jégkorong
2024.11.05. 17:41

Újra hazai pályán az A-csoportos jégkorong-válogatott

Jégkorong
2024.11.04. 06:39
Ezek is érdekelhetik