EBEL: „A bíró elhatározta, hogy a Volán nem fog pontot szerezni”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 14:36
Panasszal él a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a Linz elleni, vasárnap 2–1-re elveszített osztrák bajnoki (EBEL) mérkőzés hajrájában történtek miatt.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a klub honlapján hétfőn elmondta: mindenféleképpen észrevételezik a liga felé a történteket.

„Örök igazság, hogy nem szabad a bírókkal foglalkozni, de ami vasárnap este történt, az minden határon túlment, nem hagyhatjuk szó nélkül” – mondta Ocskay.

Kiemelte: nem a két vezetőbíróról van szó, hanem csak az egyikükről; szerinte Milan Zrnic mindenképpen el akarta dönteni a mérkőzést, elhatározta, hogy a Fehérvár nem fog pontot szerezni.

„Régóta vagyok a pálya közelében, de ilyet még nem láttam. Ami az 53. perc után történt, az példátlan. Nem egy játékvezetői tévedésről volt szó, hanem hibák sorozatáról, és az sem mindegy, hogy mikor történtek ezek a hibák” – fogalmazott.

Kitért rá, hogy óvásról szó sem lehet, mert műhiba nem történt.

Ugyanakkor kedd délig el fogják juttatni észrevételeiket a ligának egy dvd-vel együtt, amelyen az utolsó hét perc eseményei láthatók.

Ocskay Gábor jelezte: általában ilyen esetekben a játékvezetői testület „összezár”, ha kivizsgálják az esetet, az sem a nyilvánosság előtt fog megtörténni. Mindenesetre kíváncsian várja, lesz-e bármilyen következményük a történteknek, vagy egyszerűen csak túllépnek rajta.

Hozzátette: a három pontnál sokkal többet veszítettek, nagy kérdés, hogy a csapat miként tudja majd feldolgozni az eseményeket.

„Amikor egy játékos a könnyeivel küszködik, és képtelen nyilatkozni a végén, az sok mindent elárul a mérkőzésről. A csapat ebben a nehéz helyzetben is hihetetlen erőket mozgósított a győzelem megszerzéséért, egészen az utolsó percekig, amikor Zrnic letérdeltetett minket” – fogalmazott.

Ocskay számít arra, hogy a klubot valószínűleg megbüntetik a lefújás után történt szurkolói megnyilvánulásokért.

A hazaiak a találkozó utolsó percében még 1–0-ra vezettek, noha a hajrában sorra kapták a kiállításokat. Aztán a záró percben két, kettős emberelőnyben szerzett góllal még az alapjátékidőben fordított a Linz, és elvitte a három pontot.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44

Tovább javítani a nevelőmunka minőségét! Ez az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia célja

Képes Sport
2025.01.09. 11:26
Ezek is érdekelhetik