Jégkorong: két kanadait is honosított ázsiai vb-ellenfelünk

Vágólapra másolva!
2014.01.26. 11:45
null
Michael Swift és Bryan Young a megkapott állampolgársági papírral
Eddig sem tűnt egyszerűnek a feladat, de még nehezebbé vált: Dél-Korea felnőtt férfi jégkorong-válogatottja egy-egy kanadai hátvédet és centert is honosított, márpedig április 20-án Gojangban a házigazdával játszunk először a divízió 1/A világbajnokságon – aztán még Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán ellen.

 

A két legújabb koreai Bryan Young és Michael Swift, de nem ők az első honosítottak, hiszen a szintén kanadai Brock Radunske már tavaly áprilisban, a Budapesten megtartott vb-n is kimagaslott: a 196 centiméteres támadó a velünk játszott hidegrázós, 4–5-ös meccsen gólpasszt adott, és az edzők a vb legjobb koreaijának választották.

Két régi-új honfitársa sem rossz hokis. A 27 éves Youngot 2004-ben 146.-ként draftolta az Edmonton Oilers, és a bekk 17 meccsen játszott is az NHL-ben, aztán még 180-on eggyel lejjebb, az AHL-ben, mielőtt 2010-ben átigazolt az Ázsia Ligába. A 28 éves Swift az AHL-ben 198-szor meccselt, és 2011-ben települt át a Távol-Keletre, ahol centerként ijesztő számokat produkál: a jelenlegi idényben 28 bajnokin 53 pontot szerzett már, továbbá a pont, gól és asszisztrekordot is tartja a High 1-nál, amelyhez mindketten tartoznak.

„Imádom a koreai embereket, a konyhát, mindent, sőt a feleségem is szereti, támogatott, amikor a honosításom szóba került" – lelkendezett Young, de Swift sem szomorkodott: „Amikor két éve az édesanyám meglátogatott Kanadából, beleszeretett az országba, úgyhogy itt az ideje, hogy találjak magamnak egy koreai barátnőt!"

Miután 2010-ben újratárgyalták a nemzetiségről szóló törvényt, 2011-ben Dél-Korea lehetővé tette a „különleges honosítási folyamatot", amely logikusan sportolók, zenészek, tudósok esetében alkalmazható, és amelynek első kedvezményezettje tavaly márciusban éppen Radunske volt, de az ősszel edzőmeccsen már beöltöző Swifttel és Younggal együtt összesen 46-an vannak.

És akkor kezdődhet a moralizálás: mennyire helyes, ha egyáltalán, hogy három kanadai is lesz a dél-koreai válogatottban? Nos, a Magyar Jégkorongszövetség is szokott honosítani: évtizede Sille Tamás ugyanilyen sürgönnyel kapott magyar útlevelet az akkori vb előtt, rajta kívül pedig a tavalyi keretünkből Mihály Árpád és Sikorcin Ladislav is felnőttként lett magyar állampolgár – igaz, mindegyiküknek van magyar felmenője. Már csak az felfoghatatlan, hogy ha a Nemzetközi Jégkorongszövetség vezető hírként ünnepli a kanadaiak koreaivá válását, akkor Hári János öccsét, a 18 évesen Svédországban légióskodó Hári Norbertet miként zárhatják ki a magyar válogatottakból azzal, hogy 12 éves kora után nem töltött itthon két évadot...

Legfrissebb hírek

Az Egyesült Államok az első döntős a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.24. 16:48

Majoross Gergely: A következő vb-n még felkészültebbek leszünk

Jégkorong
2025.05.22. 06:38

Szongoth Domán: Elképesztő élmény volt az egész világbajnokság

Jégkorong
2025.05.20. 19:24

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Svájc a németeken is átgázolt a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.15. 18:52

Az amerikaiak csak ráadásban győzték le a norvégokat, a dánok nyertek a kazahok ellen a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 22:46

Miklós Sándor rekordját állította be Hári János a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 21:14

Intenzív edzéssel készültek a mieink a Németország elleni vb-nyitányra a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.09. 16:11
Ezek is érdekelhetik