Jégkorong: Szuper nemet mondott a Rosenborgnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 11:07
null
Szupert szakmailag izgatta a norvég kihívást, de úgy érezte: az a helyes döntés, ha nemet mond (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Amilyen világjáró volt eddig Szuper Levente, a jégkorong-válogatott kapusa, olyan nehezen mozdítható manapság. Tavaly tavasszal tért haza Kazahsztánból, ahová Missouriból igazolt, előtte pedig az Arizona játékosa is volt egyazon idényben. Korábban megjárta az olasz, a svéd és a német bajnokságot is, miközben a tengerentúlon aranyat szerzett az NHL tartalék bajnokságában, az AHL-ben, amelyben ha ma előfordul egy-egy légiósunk, a fenekünket verjük a földhöz örömünkben. Szuper kezdőkapusként bajnok volt 2001-ben.

 

2012 óta viszont inaktív, leszámítva egy hónapot március és április idusa között: ekkor Rich Chernomaz szövetségi kapitánnyal egyeztetve reaktiválta magát, és a divízió 1/A világbajnokságon három meccsen védett is, méghozzá 94.19 százalékos hatékonysággal, ami láttán a norvég Rosenborg Trondheim sebtiben ajánlatot tett neki. Itt tartottunk egy hónapja.

„A norvégokat visszamondtam – közölte Szuper. – Izgatott a feladat, ám úgy éreztem, most ez a helyes döntés. Egy idényre hívtak, ami pont arra lenne elég, hogy az életemet felforgassa. Nemcsak a hosszú táv a feltétel, de a Rosenborggal kapcsolatban tényleg nem tudok többet mondani, az ügynökömön keresztül zajlott az egész, én a végén úgy döntöttem, hogy visszamondom, és kész. Legyen elég ennyi.”

Ez viszont nem jelenti azt, hogy Szuper unatkozna, sőt. A Vasas igazgatójaként van dolga elég, más kérdés, hogy mostanság elkerüli a sikerélmény. A piros-kékek jelentkeztek a Mol Ligába, aztán az EBEL U20-as és U18-as bajnokságába is, de nem indulhatnak egyikben sem, miközben a ligába a Debrecen mehetett volna, ha akart volna, az osztrák utánpótlás-bajnokságokban pedig több magyar klub is elindulhat.

„Csak a Vasas nem – mondta a morcos Szuper. – Inkább csalódott vagyok, fogalmam sincs, min buktunk el. A mi csapatunk U18-ban harmadik lett, mire olyan csapatot is felvettek az osztrákok, amelyet hét-nyolc góllal megvertünk, ha találkoztunk. Mindenről megvan a saját véleményem, de ezt hadd tartsam meg magamnak. Az élet megy tovább, reménykedem, hogy hamarosan változás áll be, de közben azért ütjük a vasat a szlovákoknál U18-ban és U20-ban is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik